Page 20 - MT 3

Basic HTML Version

2012. 1. szám
Finanszírozás
20 | Praxismenedzsment
A gondozott beteg jó befektetés
A szolgálatok ápolói az elmúlt évtized ele-
jén évente 40 ezer betegnél fordultak meg,
az évtized végén 50 ezernél. Amíg 2000-
ben 828 ezer vizitet teljesítettek a szolgá-
latok, 2007 és 2009 között már az 1,2 mil-
lió körüli vizitszám volt a jellemző. Ebből
a nagyobb részt a szakápolás tette ki, a
kisebbet a szakirányú terápiás szolgálta-
tás, amelyben magasan a gyógytorna do-
minált. Az otthonápolási szolgálatoknak
immár nem kell „vadászniuk” a betege-
ket, sőt az OEP által finanszírozott kapa-
citás évek óta szűkösnek bizonyul, tehát
a háziorvosok olykor nem is tudnak an�-
nyi emberhez szakápolót küldeni, mint
amennyihez indokoltnak látnák. Sok he-
lyen teljesítenek 100 százalék felett, tehát
a finanszírozáson túl is, egyes területeken
pedig várólisták vannak, s az egy térség-
ben tevékenykedő szolgálatokra is inkább
a kapacitáskihasználás maximálása ér-
dekében történő kooperáció, mintsem a
konkurenciaharc a jellemző.
Nagy területi egyenlőtlenségek állnak
fenn: az OEP 2010-es adatai szerint amíg
10 ezer lakosból Zala megyében 64, Jász-
Nagykun-Szolnok megyében pedig 63 be-
tegnél jártak házi szakápolók, Szabolcs-
Szatmár-Bereg megyében mindössze 26
pácienshez jutottak el. A 10 ezer lakosra
jutó vizitszámban Komárom-Esztergom
és Fejér megye az első, míg a sor végén eb-
ben a megközelítésben is Északkelet-Ma-
gyarország van, messze lemaradva.
Az ápolási szolgálatok nemcsak ellát-
ják a betegeket, hanem – mivel a mini-
mum félórás, maximum 3 órás látogatások
során sokkal több idő juthat a páciens-
re, mint bárhol máshol a hazai egészség-
ügyi ellátási rendszerben – elméletben és
a gyakorlatban is megtanítják az érintettet
és az őt ápoló családtagokat a szakszerű
otthonápolási eljárásokra, s hogy mire kell
különösen nagy hangsúlyt fektetniük egy-
egy probléma kezelésekor. A tapasztalatok
szerint ez a háziorvosoknak is jó befekte-
tés, mert a szakszerűen ellátott és megfele-
lően felkészített betegeknél gyorsabb lehet
a lábadozás és kevesebb lehet a szövőd-
mény, így a későbbiekben az orvosi ren-
delésen is idő szabadulhat fel, ez pedig a
váróteremben ülő többi beteg elégedettsé-
gét is növelheti.
B. Papp László
1. Szondán át történő tápláláshoz és folyadékfelvétel-
hez kapcsolódó szakápolási tevékenységek végzése
és megtanítása.
2. A tracheális kanül tisztítása, betét cseréje, a tevékeny-
ség tanítása.
3. Állandó katéter cseréjéhez vagy rendszeres katétere-
zéshez, hólyagöblítéshez kapcsolódó szakápolói fel-
adatok.
4. Az intravénás folyadék- és elektrolitpótláshoz, pa-
renterális gyógyszerbeadáshoz kapcsolódó szakápo-
lási feladatok.
5. Baleseti és egyéb műtétek utáni szakápolási fel-
adatok és az önellátás korlátozottsága esetén a
testi higiéné biztosítása, valamint a mozgás se-
gítése.
6. Műtéti területek (nyitott és zárt sebek) ellátása, sztó-
materápia és különböző célt szolgáló drének kezelé-
sének szakápolási feladatai, szakmaspecifikus száj­
ápolási tevékenységek műtét után.
7. Dekubitálódott területek, fekélyek szakápolási fel-
adatai.
8. Betegség következményeként átmenetileg vagy vég-
legesen kiesett vagy csökkent funkciók helyreállí-
tásához, fejlesztéséhez vagy pótlásához kapcsolódó
szakápolási feladatok:
• gyógyászati segédeszközök, protézisek használatá-
nak tanítása;
• mozgás és mozgatás eszközei használatának tanítása;
• hely- és helyzetváltoztatás segítése.
9. Szükség esetén kiegészítő speciális eljárások alkal-
mazása:
• UH inhalálás, légzésterápia;
• szívó alkalmazása;
• oxigénterápia.
10. Tartós fájdalomcsillapítás szakápolási feladatai.
11. A beteg állapotától függően beszédterápia; a fiziote-
rápia köréből: gyógytorna, elekroterápia biztosítása.
12. Haldokló beteg otthonában történő szakápolása az
ellátandó feladatok megnevezésével.
13. A szakápolás és a szakirányú terápiás szolgáltatás
során biztosítani kell:
• a beteg pszichés vezetését, étkezési tanácsadást és
mindazon tevékenységek megtanítását, amelye-
ket maga a beteg és/vagy családja megtehet a beteg
egészsége megtartásáért, helyreállításáért vagy ál-
lapota romlásának megakadályozásáért;
• ápolási anamnézis felvételét, az ápolási folyamat do-
kumentálását és jelentési kötelezettség teljesítését;
• rendszeres kommunikációt a házi-, illetve kezelő-
orvossal és más, a beteg ellátásában résztvevőkkel.
Az otthoni szakápolás keretében ellátható feladatok