Rovatok:
Rovatok > eü-gazdaság
A Széll Kálmán Terv az egészségpénztár táppénzkasszáján idén 3, jövőre további 7 milliárd forintot kíván megtakarítani. A spórolásnak állítólag a passzív táppénz – vagy annak egy része - eshet áldozatául. A kasszában némi többletet keresőket az viszont láthatóan nemigen izgatja, hogy a táppénzrendszer úgy ahogy van, ezer sebből vérzik. A megtakarítás már idén megkezdődik: május elsejétől ismét csökkent a kifizethető táppénz összege.
Nagyítóval is nehéz meglelni azokat a tételeket, amelyek a most publikált Konvergencia Programban a táppénzkassza megtakarításáról szólnak. Az egyik mellékletben lehet ráakadni arra a sorra, amelyből kiderül: a Széll Kálmán Terv szerint ezt a keretet is visszavágnák, akárcsak a gyógyszerek támogatására szánt büdzsét. A tavalyi tényleges kiadást jelentő 79,4 milliárddal szemben 2011-ben 86 milliárdot szánnak a táppénzek kifizetésére, bár szinte biztosra vehető, hogy a május elsejével életbe lépő újabb szigorítások miatt az egészségpénztár nem költi el az egész keretet.
A passzív táppénz azokra az esetekre vonatkozik, amikor munkahelye megszüntetését követő három naptári nap valamelyikében kerül betegállományba a biztosítási jogviszonnyal rendelkező munkavállaló. Ezen a címen a gazdasági válság beköszöntének évében, 2008-ban a 108,2 milliárdos táppénzkeret valamivel több mint tíz százalékát, 11,7 milliárd forintot fizettek ki. Ez az összeg azonban már azokat az eseteket is tartalmazta, amikor a betegállományban lévő dolgozónak „menet közben” szűnt meg a munkahelye, így automatikusan került aktívból úgynevezett passzív táppénzbe. A 2009-ben kifizetett 26,5 millió táppénzes napból 3,6 millió eset ez utóbbira, ám a passzív táppénzben töltött napok száma alig egy év alatt, 2010-re már 2,1 millióra csökkent.
A zuhanás annak a 2009 augusztusi intézkedésnek köszönhető, amely a korábbi 45 helyett 30 napban limitálta a passzív táppénzen tölthető idő hosszát. Megtakarítani itt vélhetően úgy lehet, ha eltörlik annak lehetőségét, hogy az érintettek munkahelyük megszűnését követő három naptári napban betegállományba mehessenek.
Igazi tragédia akkor történik, ha úgy szűnik meg valakinek az állása, hogy hosszan tartó, súlyos – például daganatos – betegségben szenved, hiszen a passzív táppénz csupán egy hónapig tart. Igaz, ennek idejét méltányosságból az egészségpénztár legfeljebb további egy hónappal megtoldhatja, de csak abban az esetben, ha biztosítva látja, hogy e négy hét alatt visszaszerzi munkaképességét a kérvényező.
Az egymást váltó kormányok pénzügyi szakértői régóta bolyonganak a táppénzkassza körül, időről időre belemarkolva egy jó nagyot. Így nőtt évről évre 15 napra a teljes egészében munkaadók által fizetett betegszabadság hossza – amelyre egyébként nem a szokásos táppénz, hanem az úgynevezett távolléti díj 70 százaléka jár -, majd így testálták át ugyancsak rájuk a megbetegedett dolgozóknak utalandó táppénz egyharmadának – tartson bármeddig a betegállomány! – fizetési kötelezettségét. Különösen a mikro- és kisvállalkozásoknak okoz gondot, hogy a jelenlegi szabályok szerint a táppénz összegét mindig az előző évi jövedelem alapján számolják ki. Abban az esetben ugyanis, ha az új, ám megbetegedett munkatárs az előző esztendőt egy nagy cég, sok száz ezer forintos fizetést jelentő állásában töltötte, idei foglalkoztatójának pici cége ennek alapján fizeti a táppénz egyharmadát, s ebbe pénzügyileg akár bele is rokkanhat. A kiszámítás fenti módja ráadásul a dolgozóra is visszaüthet, ám épp fordított helyzetben, akkor, ha egyik évről a másikra alacsony fizetésről váltott jóval magasabbra, mert ekkor bizony az előbbi alapján megállapított táppénzből kell megélnie betegsége idején.
Érzékelhető mélyszántást a 2009 augusztusi intézkedések okoztak a büdzsében. Ekkor vitték le 70-ről 60, illetve kórházi kezelés esetén 60-ról 50 százalékra a kifizetendő táppénz mértékét – amely egyébként csak azoknak jár, akik legalább két év folyamatos biztosítotti jogviszonnyal rendelkeznek. Mérsékelték a passzív táppénz hosszát, majd ugyanezzel a mozdulattal maximálták az egy napra kifizethető táppénz összegét, amely nem lehetett magasabb napi 10.400 forintnál. 2011 május elsejétől tovább csökken az összeg napi bruttó 5200 forintra. Nyilván ennek révén sikerül majd még ebben az esztendőben lefaragni 3 milliárdot a kasszából. Az utóbbi intézkedés azonban azokra nem vonatkozik, akik április 30-ig megkezdték betegállományukat. Nekik még – legyenek bármeddig is keresőképtelenek – a régi szabály szerint fizetnek.
Nem véletlen, hogy egyre kevesebben mennek betegállományba. Tavaly például naponta átlagosan 76.300-an, míg 2009-ben – a szigorítások csak nyáron léptek életbe – 89.700-an voltak táppénzen. S bár a számok magasnak tűnnek, lényegében a keresőképtelenségi ellátásra jogosultak mindössze 2-3 százalékát jelentik. Hasonló, csökkenő tendenciát mutat az egy napra eső táppénz összege is, amely 2009-ben még 3.101, tavaly viszont már csak 2.535 forint volt.
A Nemzetgazdasági Minisztérium napokban nyilvánosságra került, a munkaadók terheit csökkentő programsorozatának egyik tételéből derül ki, hogy a „munkabaleset fogalmának szűkítésével” 2 milliárdot szeretnének a cégeknek megtakarítani. Ennek mikéntjét azért nehéz elképzelni, mert az üzemi balesetek – amelyre az előző havi jövedelmének 100 százaléka jár a sértetnek -, illetve az úgynevezett úti üzemi balesetek 90 százalékos baleseti táppénzét teljes egészében az egészségpénztár fizeti. Ebben az esetben ugyanis a foglalkoztatót nem terheli a 15 napos betegszabadság, illetve az ezt követő táppénz egyharmadának fizetési kötelezettsége. Ennél tehát, legalábbis ami táppénzfizetés mikéntjét illeti, nehezen járnának jobban a munkaadók. Az üzemi balesetre évek óta közel 7 milliárd forintot fizet ki baleseti táppénzként az egészségpénztár, s bár a pénzt a nagy kalapból utalják, azért külön soron tartják számon statisztikai évkönyvükben.
A táppénzrendszerrel az a legnagyobb gond, hogy ma már nem képes megfelelni annak a célnak, amiért létrehozták: betegség esetén pótolni a kieső jövedelmet. Ráadásul igazságtalan is, hiszen a munkaadókkal és munkavállalókkal jövedelmi plafon alkalmazása nélkül, a kifizetett bér teljes összege alapján fizettetik meg a pénzbeli ellátások finanszírozására pántlikázott pénzbeli egészségbiztosítási járulékot. A dolgozóktól 2 százalékot vonnak le, a foglalkozatónak pedig további fél százalékot kell átutalniuk e címszó alatt, miközben egyre kurtábbra szabják a betegség esetén kifizethető összeget.
Arról nem szólnak a statisztikák, hogy mely szakmák, társadalmi rétegek adják a legtöbb táppénzest. Ha tudományosan nem is, tapasztalati úton azért nagyjából sejtik a szakértők, kik azok akik sokszor kénytelen kelletlen, de betegállománnyal vészelik át az év egy részét. Azokról az idénymunkásokról, egyéni vállalkozókról van szó, akik tavasztól őszig akár 14-16 órát is végig gürcölnek naponta, ám akik a tél közeledtével munka, megbízatás nélkül maradnak. Ebben a helyzetben az egyéni vállalkozók például – mivel bevétel, s így jövedelem kivét híján nem kell járulékot fizetniük – kaphatnak táppénzt. Ez, viszont – állítják sokan - a folyamatosan járulékot fizetőkkel szemben méltánytalan.
Nem kevésbé zűrzavaros a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek táppénz elszámolásának rendszere. Sajátosságuk – nem táppénzre, hanem egészségügyi szabadságra jogosultak, amelynek mértéke a távolléti díj 100, hosszabb betegállomány esetén pedig 90 százaléka – érthető, ám az már kevésbé, hogy bár az így kiszámított összeg egy részét táppénzként az egészségpénztár utalja át, ám a taj-ra bontott adatokból állítólag fájóan hiányoznak a társadalombiztosítási statisztikusoknak. S bár jó néhányszor igyekeztek a rendőrökkel, katonákkal és tűzoltókkal egyezségre jutni e témában, az erősebb kutya elve rendre győzedelmeskedett.