Page 2 - Medical Tribune 2013/5.

Pharmaonline
M
edical
T
ribune
2013.
május
30.
3
A privatizáció során az
élelmesebb önkormányzatok
egy része élt a lehetôséggel,
a tulajdonukban lévô megyei
gyógyszerellátó vállalatokat és
a hozzájuk tartozó patikákat
együtt értékesítették és nem fel­
tétlen szakmai befektetôknek.
Kétségtelen, voltak, akik nagy
haszonra tettek szert. Sok háló­
zat úgy bôvült, hogy menet
közben akviráltak. Nagyon
sok gyógyszerész privatizálta
a saját patikáját, majd nyug­
díjba vonult, és eladta a
gyógyszertárát. A brüsszeli
vizsgálat kapcsán szeretném
megjegyezni: Európa azon
országaiban, ahol liberalizáció
volt, visszamenôleg sehol sem
nyúltak bele oly módon a rend­
szerbe, hogy visszarendezzék a
piacot a korábbi állapotra. Ott
a status quo az adott napi status
quo volt, és utána sem korlátoz­
ták számban, csak százalékban,
így történt ez Lengyelországban
és Romániában is.
n
Akinek jó a memóriája,
még emlékezhet például a
Leisztinger Tamás érdekeltsé­
gébe tartozó patikacsoportra.
Egészségtelen patikusvi­
szonyok” – e címmel jelent
meg a Világgazdaság akkori
tényfeltáró cikke, amely a
nyugat-magyarországi gyógy­
szer-kereskedelem problémá­
ira hívta fel a figyelmet. Az
újság jogásza modern kori
rabszolgaságként jellemezte
a Westpharma és a gyógy­
szertárak közötti szindikátusi
szerzôdést.
eddig is minden eszköz rendelke­
zésre állt, hogy egy gyógyszertár
szakmai mûködési szabályainak
megsértése esetén szankcionálja
azt. A jelenlegi patikapiac tulaj­
donosi struktúrája az elmúlt
23 
év alatt alakult ki. A rendszer­
váltás után elindult a magánosí­
tás, a gyógyszerészek egy része
elképesztô optimizmussal és len­
dülettel vágott bele a magánosí­
tásba, zöldmezôs beruházással
patikákat hoztak létre, elszántak
és reményteliek voltak. Ám volt
egy réteg és nem is voltak keve­
sen, akik féltek, egyrészt nem
merték a saját vagyonukat koc­
kára tenni, másrészt tartottak a
befektetôktôl is. Ez a hozzáál­
lás a mi cégünknek is nehézséget
okozott, hiába kínáltuk a közös
cégalapítás lehetôségét a gyógy­
szerészeknek, csak kevés eset­
ben tudtunk ily módon közösen
pályázni egy-egy patika megvá­
sárlására.
dátumát, az ennél idôsebbek ese­
tében pedig elegendô a születési
év, az uniós országok többségében
teljes dátumot kérnek. Igaz, nem
mindenhol, ám annak érdekében,
hogy az itthon kiállított receptet a
hiányos születési évszám miatt ne
dobják vissza uniós patikákban,
teljes születési dátumot kell írni.
Ez egyébként összefügg a határon
átnyúló egészségügyi ellátások
ôsztôl érvényes új rendszerével.
Úgy tûnik, meghallgatásra
talál a gyógyszerészek azon
kérése, hogy módosítsák a pati­
kák mûködtetéséhez szükséges
személyi feltételekrôl szóló, még
2011
nyarán elfogadott rendelke­
zést, amely egyébként csak 2013
szeptember elsejével lépne életbe.
A hatásvizsgálatok ugyanis azt
mutatták, hogy a gyógyszertárak
majd 40 százaléka – 926 egység –
képtelen eleget tenni a szigorú sze­
mélyi feltételeknek. A tervbe vett
módosítás – amelyet a Magyar
Gyógyszerész Kamara, a Magán­
gyógyszerészek Országos Szövet­
sége és a Hálózati Gyógyszertárak
Szövetsége egyaránt kezdemé­
nyezett – több könnyítést tartal­
mazna.
tulajdonosa. Sôt továbbmegyek,
a beteget egyáltalán nem érdekli,
hogy kinek a patikájába tér be,
egyszerûen szeretne hozzájutni
gyógyszeréhez. Ami a tulajdon­
lás kérdését illeti: a legnagyobb
probléma az, hogy a szabályozás
a meglévô tulajdonosi szerkezetbe
visszamenôleg avatkozik be, ez
feszültséget generál és számos
magyar vállalkozást hátrányosan
érint. Az a gyógyszerész, aki tulaj­
donos akart lenni, már most is az,
aki nem, rendkívül nehéz hely­
zetbe kerül, hiszen két lehetôsége
van: eladósodik vagy elveszíti a
munkahelyét. A Hálózati Gyógy­
szertárak Szövetségének tapasz­
talatai szerint a gyógyszerészek
jelentôs része nem akarja a tulaj­
donlással járó felelôsséget és koc­
kázatot vállalni. Többségük még
annyi forrással sem rendelkezik,
hogy akár egy kedvezô kamato­
zású hitel törlesztôrészletét kigaz­
dálkodja. A hatóságoknak pedig
Mivel ettôl kezdve a gyógyszer
kiváltásának korlátját kizárólag
a recept érvényességi ideje hatá­
rozza meg, módosítanák ezt is,
bár azt nemigen tudni, hogy a
jelenlegi 90 nap, illetve a tervbe
vett három hónap között mi a
lényegi különbség. Ugyancsak
a vényeket érinti a receptek tar­
talmi elemeinek módosítása. Erre
egyébként azért van szükség, mert
míg Magyarországon kizárólag a
12 
éven aluli gyermekek kezelé­
sére szolgáló gyógyszerek recept­
jein kell feltüntetni az érintett tel­
jes – év, hónap, nap – születési
n
Piaci panaszok alapján már
vizsgálja az Európai Bizottság
a patikák tulajdonosi szerke­
zetébe drasztikusan beavat­
kozó kormányzati intézkedést.
A gyógyszertárak és gyógyszer­
tárláncok tulajdonosi szerke­
zete a hatóságok számára – a
közvetett tulajdonlásokra,
offshore cégekre és gyakori
tulajdonosváltásra is tekintet­
tel – bonyolult és követhetet­
len – állítja a jogalkotó, a tör­
vénymódosítás indoklásában
azt írták: a tulajdonosokkal
szemben a gyógyszertár szak­
mai mûködtetési szabályai­
nak megsértése esetén valódi
szankció lehetôségét nem hor­
dozza, a valódi tulajdonosi
döntéshozatali mechanizmu­
sok elfedettek.
Egy nemzetközi kutatás a
közelmúltban kimutatta: a pati­
kák esetében az ellátás színvo­
nalát nem határozza meg annak
Nemigen vált be a tavaly már­
ciusban bevezetett gyógyszerfel­
írási rendszer, amelynek értelmé­
ben ugyan felírhattak az orvosok
háromhavi gyógyszeradagot, ám
ezeket kizárólag külön vényen
rendelhették, pontosan megha­
tározva, hogy mely idôszakra –
nagyjából egy hónapra – szól a
felírás. A 
MedicalOnline
infor­
mációja szerint a július elsejétôl
életbe lépô módosítás nagyjából
visszaállítja a korábbi rendszert,
vagyis az orvosok akár egyetlen
vényen is rendelhetnek három­
havi gyógyszeradagot króni­
kus betegeiknek, s ezen a recep­
ten már nem kell szerepeltetni a
havi bontás idôpontjait. A drága
medicinák esetében azonban nem
lépnek vissza, bár azt nem tudni
pontosan, hogy az érintett készít­
ményeknél a tavaly márciusi
rendszer marad-e életben – három
recept, idôpont-megjelölések­
kel –, vagy havi rendelésre kell
átállni. Egyelôre ráadásul azt
sem tudni, hogy milyen értékha­
tártól számít majd drágának egy-
egy gyógyszer.
Mint dr. Roberto Frontini, a
Kórházi Gyógyszerészek Euró­
pai Szövetsége (The European
Association of Hospital
Pharmacists, EAHP) elnöke a
szervezet honlapján hangsú­
lyozza, az antibiotikum-rezisz­
tens tbc-baktériumok által
okozott fertôzések számának
csökkentése érdekében több esz­
köz is rendelkezésünkre áll.
1.
A kórházi gyógyszerésze­
ket be kell vonni az új páciensek
kezelésébe, mivel azok a bete­
gek, akik részt vettek a gyógy­
szerésszel való tanácsadó beszél­
getésben, sokkal pontosabban
követik a terápiás utasításokat.
A betegek adherenciája az egyik
döntô tényezô abban, hogy
minél kisebb mértékben terjed­
jenek a rezisztens baktériumok.
2.
A kórházi gyógyszeré­
szek részvételét fokozni kell a
terápiarezisztens tbc-fertôzéssel
rendelkezôk hosszú távú te­rá­
piájának ellenôrzésében (The­
ra­peutic Drug Monitoring),
a személyre szabott terápia
kialakításában.
folytatás a
Pharma­
Online-on
folytatás a
Pharma­
Online-on
folytatás a
Pharma­
Online-on
Interjú a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének elnökével
Lépéskényszerben a hálózati patikák
Megint változnak a gyógyszerfelírási,
-
kiváltási szabályok
A kórházi gyógyszerészek
szerepe a TBC elleni küzdelemben
A kormány megtiltja a szakmai befektetôknek, hogy többségi tulajdonosai legyenek a magyar-
országi közforgalmú gyógyszertáraknak. A hatályos jogszabály szerint 2014-ig kötelesek eladni a
személyi jogos, illetve az ott dolgozó gyógyszerészek számára a gyógyszertár legalább 25 százalé-
kos, 2017-ig pedig legalább 51 százalékos tulajdonrészét. Az Európai Bizottság vizsgálja a patikák
tulajdonosi szerkezetébe drasztikusan beavatkozó kormányzati intézkedést. Hogyan jutottunk
idáig? – kérdeztük a Hálózati Gyógyszertárak Szövetségének elnökét, Korodi Karolinát.
Fellélegezhetnek a krónikus betegek, az orvosok ismét ren-
delhetnek egy recepten, kötelezô kiváltási dátum megje-
lölése nélkül három hónapra elegendô gyógyszeradagot.
Az opiáttartalmú erôs fájdalomcsillapítók neve pedig a
jövôben nem kábítószer, hanem fokozottan ellenôrzött szer.
A multidrogrezisztens és a széles körû gyógyszerellenálló tbc-
baktériumok által okozott fertôzések száma csökkenthetô
lenne, ha az egészségpolitikusok és a kórházi menedzserek
jobban bevonnák a feladatba a kórházi gyógyszerészeket.