Az epileptológiai-genetikai felfedezések hatása széles körű – a szindrómák pontos diagnózisától és osztályozásától kezdve új gyógyszercélpontok felfedezéséig és ezen keresztül a betegségre irányuló terápiás stratégiák kifejlesztéséig.

Az epilepsziabetegség nem megfelelő kezelése jelentős mortalitási rizikót jelent. A farmakológiai terápia fokális rohamok esetén 57, míg generalizált esetekben 85 százalékban eredményez rohammentességet.

A refrakter metasztatikus colorectalis carcinoma eseteinek többségében az első és második vonalbeli kemoterápiát követően a betegek teljesítménystátusza megfelelő, így alkalmasak további vonalbeli kezelésekre. A szerzők a trifluridin-tipiracil + bevacizumab kombinációt hasonlították össze az önmagában alkalmazott trifluridin-tipiracillal, és azt találták, hogy a kombináció hatásos terápiás alternatívát jelenthet refrakter metasztatikus CRC eseteiben, függetlenül a mutációs státusztól, a tumor oldaliságától, illetve attól, hogy a beteg korábban részesült-e már terápiában.

A szerzők az ivozidenib hatásosságát és biztonságosságát elemezték előrehaladott IDH-1-mutáns cholangiocarcinoma olyan eseteiben, melyek a szokványos kemoterápia mellett progredáltak. Ebben a klinikai szituációban az ivozidenib szignifikánsan javította a progressziómentes túlélést és a teljes túlélést. A kezelést a betegek jól tolerálták, súlyos mellékhatás ritkán, a terápiával összefüggésbe hozható haláleset egyáltalán nem fordult elő.

Már nem immunszuppresszióról beszélünk, hanem sokkal inkább immunmodulációról, ami arra utal, hogy egy finomabbra hangolt terápiás arzenál van a kezünkben – nyilatkozta lapunknak dr. Szamosi Szilvia, az MRE Északkelet-magyarországi Szekciójának elnöke.

A világon 537 millió felnőtt (20–79 éves) él cukorbetegségben. Ez a szám az előrejelzések szerint 2030-ra 643 millióra, 2045-re pedig 783 millióra emelkedik. A cukorbetegség 6,7 millió halálesetért volt felelős 2021-ben. Cukorbetegség miatt 5 másodpercenként hal meg egy beteg. A cukorbetegség ekkor legalább 966 milliárd dollárnyi egészségügyi kiadást okozott – ez 316%-os növekedés az elmúlt 15 évben.

Az utóbbi két évtizedben a kemoterápia és a monoklonális antitestek kombinációinak elterjedése nyomán javult a metasztatikus colorectalis carcinomában szenvedő betegek túlélése. Továbbra sem megoldott azonban azoknak a betegeknek a kezelése, akiknek betegsége az engedélyezett szerekkel szemben refrakternek bizonyul, vagy azokkal szemben intolerancia áll fenn.

A colorectalis carcinoma kezelésére ma már többféle aktív kezelés elérhető, akár monoterápia, akár kombinációk formájában. Továbbra is nehézséget jelent azonban azoknak az eseteknek a kezelése, melyeknél a diagnózis felállításakor már áttétek mutathatók ki – ezek alkotják az esetek többségét. A szerzők metasztatikus colorectalis carcinoma olyan eseteiben elemezték a trifluridin/tipracil kombináció hatásosságát és biztonságosságát, melyekben a szokványos terápiás lehetőségekkel nem sikerült kielégítő választ elérni, vagy azok valamilyen okból nem voltak alkalmazhatók.

Az utóbbi évtizedben a korábbiaknál hatásosabb kemoterápiás sémák és célzott szerek jelentek meg a metasztatikus colorectalis rák kezelésében, melyekkel a klinikai vizsgálatok többségében 25–30 hónapos teljes túlélést sikerült elérni. Az összes szokványos kemoterápiás szerrel és célzott készítménnyel már kezelt betegek gyakran még mindig jó általános állapotban reménykedhetnek további terápiás lehetőségek eredményességében.

Polyangiitisszel járó eozinofil granulomatosisban az interleukin-5 elleni monoklonális antitest, a mepolizumab (négyhetente 300 mg mepolizumab subcutan) kedvezőbb hatású, mint a placebo. A mepolizumab kínálta előny mind a remisszió indukciójában, mind a fellángolások kivédésében megmutatkozik.