Magspintomográfos felvételek bizonyították, hogy a túlsúlyos emberek agya feltűnően kicsi, és valószínűleg emiatt nagyobb az esélyük a leépülésre.

Gyorsabban, biztosabban dolgozhatunk kimerülés nélkül hajnalig, jobban átláthatjuk az Excel-táblákat, kiaknázhatjuk szellemi tartalékainkat, gyorsabban tanulhatunk nyelveket, nem okoznak gondot a vizsgák sem, állítják a legális szellemi teljesítménynövelő szerek, a nootropikumok használói. Csakhogy aki ezekkel dolgozik vagy tanul, vélhetően nem rendeltetésszerűen használja a szereket.

  Sokan fordulnak napjainkban kezelőorvosukhoz ezzel a kérdéssel akár azért, mert családjukban valakinél felismerték a betegséget, akár mert saját emlékezetük kismérvű gyengülését észlelik. Mi áll Wilson és munkatársai megállapítása mögött, amely szerint a céltudatosságnak kockázatcsökkentő szerepe van? Mekkora az egyéb rizikótényezők hatása?    Mai tudásunk szerint az Alzheimer- kór olyan speciális neuropatológiai eltérésekkel jellemzett neurodegeneratív betegség, amely progresszív jellegű; a patológiai alterációk évtizedekkel megelőzik az első tüneteket és amelynek klinikai tünettana is, lefolyása is esetenként nagyon különböző lehet.   Az epidemiológiai vizsgálatok korábban alapvetően a kockázatfokozó tényezőkre összpontosítottak. Az életkor szerepe vitathatatlan: 65 éves korban 1 százalék körüli az előfordulás, utána ötévente nagyjából megkétszereződik. Az elmúlt 15 évben sokat megtudtunk a genetikai háttérről, a családi halmozódás azonban csak az összes eset kb. 5 százalékában fordul elő. A „hagyományos” érbetegségi rizikótényezők (elsősorban a magas vérnyomás, továbbá diabétesz, lipidanyagcsere-zavar, elhízás, dohányzás stb.) csekély mértékben bár, de fokozza ennek a betegségnek a kockázatát is. Valamennyi kockázatnövelő tényező értékelésére a jelenlegi keretben nincs lehetőség, ki kell azonban emelni az elmúlt évek tapasztalatát, miszerint még az igen megbízható metodikájú, nagy populációs bázisra támaszkodó, hosszú éveken át lefolytatott vizsgálatok eredményei sem teljesen egybehangzóak.   A kockázatcsökkentő tényezők sorában régebben felfigyeltek az iskolai végzettségre: 70 éves kor felett a demencia kétszer gyakoribb az alacsony iskolázottságúaknál. Ugyancsak van kapcsolat a fizikai aktivitással, amely Van Gelder és munkatársai (Neurology 2004; 63:2316–21) kutatásai szerint nemcsak a kognitív hanyatlásra kedvező, de a hippocampusban a neurogenesist direkt módon is serkentheti. Bizonyos gyógyszerek (gyulladásgátlók, ösztrogénhormon) korábbi szedése esetén is csökken a kockázat – sajnos későbbi vizsgálatok ugyanezen molekulák terápiás hatékonyságát nem igazolták már kialakult kórkép esetén. Nagy jelentőségű az a felismerés, hogy a szérum-koleszterinszint csökkentése neuroprotektív hatású. Wilson és munkatársai vizsgálatának (Arch Gen Psychiatry 2007;64: 1204–1212) alább részletezett megállapításának – hogy a céltudatosság, mint fő vonás kockázatcsökkentő szereppel bír – a háttere valószínűleg összetett. A vonásnak minden bizonnyal kapcsolata lehet az egészségőrzéssel (a rendszeres orvosi kontroll mint primer prevenció eszköze, a testsúly optimalizálása, fizikai és mentális aktivitás stb.), kialakult betegség esetén a terápiás protokoll betartása révén a másodlagos prevencióval és még sok minden egyébbel. Jól ismert például, hogy ha stroke alakul ki, ez a demencia várható kockázatát kilencszeresre emeli.    OCEAN five    A különböző személyiségtípusok egymástól jól elkülöníthető definiálása az ókor óta – gondoljunk a hippokratészi-galenuszi kolerikus- flegmatikus-szangvinikus-melankolikus felosztásra – nagy feladat. A komplex probléma minden tekintetben sikeres megoldása, ha egyáltalán lehetséges, továbbra is várat magára. A pszichológiai irodalomban az elmúlt 15 évben igen elterjedt az először Goldberg (1993) definiálta ötdimenziós modell, melyet „Nagy Ötös”-nek (Big Five) is neveznek és sokszor OCEAN betűszóként összegeznek a könnyebb megjegyezhetőség végett. Összetevői: Openness (érzelmekre, élményekre való nyitottság); Conscientiousness (céltudatosság); Extraversion (pozitív energia, önbizalom, társaságkedvelés); Agreeableness (kooperációra való hajlandóság); Neuroticism (kellemetlen érzelmekre, például szorongásra, dühre, depresszióra való fokozott hajlam). Mindegyik faktor különböző vonásokból áll. Mértékük számszerűsíthető, százalékban szokták kifejezni. Például ha a céltudatosság 80 százalékos, az arra utal, hogy viszonylag erős a vizsgált személy felelősségérzete, rendszeretete. Ennek a pozitív oldala a teljesítményorientáltság, megbízhatóság; negatív aspektusa a kényszerességre és munkamániára való fokozott hajlam. Wilson és munkatársai fent említett 2007-es vizsgálata a céltudatosság mint fő személyiségvonás jelentőségét vizsgálta az Alzheimer- kór és az enyhe kognitív zavar vonatkozásában. Vizsgálatukba 997 egyházi személyt vontak be több mint 40 csoportban. Kiindulásként – sok egyéb módszer mellett – a 12 vizsgálati egységből álló céltudatossági skálát vették fel. Alzheimer-kór 176 vizsgáltnál alakult ki. Az életkorra, nemre és iskolai végzettségre történő kiegyenlítés után a magas (90 százalékos) céltudatossági szintűek körében 89 százalékkal találták kisebbnek az Alzheimer-kór kockázatát a kis (10 százalékos) céltudatossági szintűekhez képest. A fokozott céltudatosság esetén az enyhe kognitív zavar ritkábban torkollott demenciába. A prospektív jelleg és komplex szakmai módszertan mellett az egyébként is hosszú követési idejű vizsgálat jelentős erőssége, hogy válogatott betegekkel végezték, akik az átlagnépességtől több szempontból (iskolai végzettség, életmód) is különböztek.     A kutatás nagy értéke, hogy bizonyos személyiségvonás szerepét vizsgálta és a betegség kialakulása előtti szakaszban. Az Alzheimerbetegség és személyiségvonások közötti kapcsolatot elemző, meglepően szűk irodalom legfeljebb a betegség következtében kialakuló változásokra összpontosított eddig. Ez azért is komoly gond, mert annak, hogy milyen volt a páciens premorbid személyisége, családjához és környezetéhez a kapcsolata, igen nagy szerepe van abban, hogy a megbetegedés után milyen lesz a környezet attitűdje. A szociális szerepek a családon belül rég kiosztódtak, kérdés, hogy az újrastrukturálásra a megbetegedett családtagjainak van-e kellő érzelmi tartaléka. További pozitívum, hogy olyan tényezőre hívja fel a figyelmet, amely nem kockázatfokozó, hanem kockázatcsökkentő, és amely kapcsolatos (vagy az lehet) az enyhe kognitív zavar várható prognózisával is. Utóbbi – csakúgy, mint az Alzheimer-betegség ismérvei újragondolása – ma éles viták kereszttüzében áll.    Az öntudatosság kockázatcsökkentő szerepéről, ennek bizonyos aspektusáról magunk is meggyőződhettünk. Számos olyan páciensünk volt, akiknél bár jelentős mértékben károsodott a friss megjegyző emlékezet, de egyéb kórtünetük nem volt, személyiségük alapvető összetartottságát és belátási képességüket megtartották. A tünetcsoport 5-10 éves időtartamban sem progrediált. Igaz azonban, hogy ehhez az amnesztikus szindrómához legfeljebb – környezetük segítségével – csak alkalmazkodni tudtak, de annak mértéke a változatos farmakoterápiás stratégiák mellett sem csökkent.    Az enyhe kognitív zavar progressziója A Petersen és munkatársai által 1999-ben definiált kifejezés az életkorral kapcsolatos élettani változások mértékét meghaladó feledékenységből, más kognitív és akár nem kognitív tünetekből álló szindrómát jelenti, amely nem súlyos, és a szociális működésekben jelentős zavart nem okoz. A szindrómában szenvedők 12-15 százalékánál egy éven belül, kb. 50 százalékuknál 3 éven belül demencia alakul ki. Napjaink izgalmas kérdése és intenzív vizsgálatok tárgya, hogy melyek azok a tünetek vagy jelek, amelyek segítenek a várható prognózis pontosításában. Ilyenek például bizonyosfajta neuropszichológiai (szólistatanulás, szabad felidézés zavara stb.), vagy neuroradiológiai (hippocampalis atrophia) eltérések. Reitz és munkatársai legújabb, decemberben publikált vizsgálata (Arch Neurol 2007;64:1734–40) 918 páciens hosszmetszeti elemzése alapján kimutatta, hogy a magas vérnyomásban szenvedőknél 40 százalékkal nagyobb az enyhe kognitív zavar kialakulásának esélye.    Összeadódó tényezők    Ma egyre több olyan tényező ismert, melynek önmagában csekély, összeadódóan azonban jelentősebb demenciakockázat-csökkentő szerepe van. Ezek közül a magas vérnyomás korai felismerését és kezelését, valamint életmódi tényezőket (fizikai és mentális aktivitás, káros, vagy kóros tényezők csökkentése) emeljük ki. Mint a közelmúltban Budapesten a Vécsei László professzor szervezésében megrendezett, nagysikerű nemzetközi vaszkuláris demencia kongresszuson több előadásban is kiemelték: az egyes rizikótényezők összeadódnak és több „vaszkuláris” kockázati tényező együttes jelenlétekor az Alzheimer-kór megjelenési gyakorisága kb. hatszorosára fokozódhat!