Egészségpolitika
Bojkottálják a szakképzést az orvostanhallgatók?
Az orvostanhallgatók olyan jognyilatkozatot írnak alá, amelyben önként lemondanak a hazai szakorvosjelölti képzésben való részvételről, ha a kormány nem változtatja meg azt a szabályt, amely a fiatalokat kilenc évig egyetlen kórházhoz láncolja – írta keddi számában a Magyar Nemzet.
|
A Magyar Orvosi Kamara rendkívül aggasztónak ítéli azt a helyzetet, amelyet a korábbi egyet nem értésünk dacára a rezidensképzés területén bevezetendő új szabályozás okoz, különös tekintettel az érintettek egyre erősebb és fenyegető tiltakozására.
Köztestületünk teljesen érthetőnek és ezért jogosnak ítéli a végzős orvostanhallgatók és a pályakezdő orvosok problémafelvetését, és példamutatónak tartja összefogásukat. Az a helyzet, amely mára kialakulóban van, egyértelműen megjósolható volt, az illetékeseket súlyos felelősség terheli, hogy ennek ellenére sokadszor is rossz jogalkotással mélyítik tovább a gyógyítás válságát. Követeljük, hogy a fiatal kollégáinkat megalázó helyzetbe kényszerítő, napi gyógyító munkánkat pedig súlyosan veszélyeztető rendeletet haladéktalanul vonják vissza! Követeljük, hogy teremtsenek anyagilag olyan helyzetet, amelyben az egyre nagyobb orvoshiánnyal küzdő gyógyintézmények érdekeltek és képesek lehetnek a szakorvosképzésbe lépni kívánókat alkalmazni! Elvárjuk, hogy a következő kormány haladéktalanul tegyen érdemi lépéseket a felnövekvő orvosgeneráció egzisztenciális biztonságának, a gyógyításban dolgozók életpályamodelljének megteremtése végett úgy törvényi, mint pénzügyi oldalról egyaránt. Elvárjuk, hogy mindezt emberközpontú, közcélú egészségpolitikára alapozva tegyék. Szolidárisak vagyunk a Magyar Rezidens Szövetség kezdeményezte mozgalommal, és erre hívunk minden szakmai szervezetet, valamennyi kamarai tagot, annak érdekében, hogy 2010 ne az egészségügy végső összeomlásának kiteljesedése, hanem felemelkedésének megkezdődése éveként vonuljon a köztudatba. Budapest, 2010. március 9. |























