hirdetés

Egészségpolitika

A váci kórház fenntartásához hozzá kellene járulniuk a környező településeknek is

Székely Tamás egészségügyi miniszter szerint a váci kórház fenntartásához a környező települések önkormányzatainak is hozzá kellene járulniuk.
Erről a tárcavezető pénteken beszélt annak kapcsán, hogy csütörtökön petíciót vett át, amelyben helyi ellenzéki politikusok és polgármesterek a váci Jávorszky Ödön Kórház rossz gazdasági helyzetére kívánták felhívni a figyelmét, intézkedéseket kérve tőle.
 
A petíciót Bábiné Szottfried Gabriella (Fidesz-KDNP), Sződliget polgármestere, Markó József (Fidesz-KDNP-Vállalkozók Pártja), Göd polgármestere, Pető Tibor, a Fidesz váci szervezetének elnöke, Moys Csaba, a Nemzeti Fórum váci szervezetének elnöke, valamint Áfra Tamás, a KDNP váci szervezetének elnöke írta alá.
 
A dokumentumban egyebek mellett az áll, hogy a váci kórház az elmúlt nyolc év felelőtlen gazdálkodása miatt mára csődközeli helyzetbe jutott, s még a nemrégiben kirendelt önkormányzati biztos tevékenysége sem garantálja az intézmény további életképes működését. Az aláírók szerint félő, hogy a pályázaton már elnyert rekonstrukciós forrás felhasználása is veszélybe kerülhet.
 
Erős András, a váci kórház igazgatója a petícióban foglaltakra még csütörtökön úgy reagált, hogy a 60 napon túli, több mint 100 milliós kifizetetlen számlák miatt kirendelt önkormányzati biztos ténykedésének köszönhetően a csődközeli helyzet már nem áll fenn, s az sem igaz, hogy a nem sürgős műtétek rendre elmaradnának. Kiemelte: a rekonstrukcióhoz elnyert források semmiképp sem kerülhetnek veszélybe, a kivitelező tendereztetése épp most folyik.
 
Székely Tamás pénteken azt mondta: úgy gondolja, hogy mivel a váci kórház fogadja a környező településeken élőket is, ezen önkormányzatoknak is hozzá kellene járulniuk az intézmény fenntartásához. A tárcavezető – aki véleményét írásban is eljuttatja a petíciót aláíró polgármestereknek – javasolta azt is, hogy az uniós forráshoz szükséges önkormányzati önrész vállalásához is társuljanak be a kritikát megfogalmazó helyhatóságok.
 
MTI
 

cimkék

hirdetés

Könyveink