2021. június. 20., vasárnap - Rafael.
hirdetés
hirdetés

A gyászoló szülőknek megszakad a szívük

A nagy-britanniai Yorki és Stirlingi Egyetem kutatói szerint a gyászoló szülők négyszer akkora valószínűséggel halnak meg a gyermekük halála utáni évtized folyamán, mint azok, akik nem vesztették el gyermeküket.

Korábbi kutatások hasonló jelenséget mutattak ki az élettárs halálával kapcsolatban – erre úgy szoktak utalni, hogy a túlélőnek „megszakadt a szíve”. A gyermek halálának következményeit azonban eddig nem vizsgálták alaposan, a mostani, a BMJ Supportive and Palliative Care-ben megjelent vizsgálat az első a maga nemében.

Mairi Harper és munkatársai olyan szülőket hasonlítottak össze a retrospektív vizsgálatban, akiknek gyermeke halva született vagy első életévében meghalt, olyanokkal, akiknek gyermeke megélte első születésnapját. A vizsgálathoz az 1971 és 2006 közötti halotti anyakönyvek adatbázisát használták fel, amelyből véletlenszerűen választották ki az adatok 5 százalékát.

A skóciai gyászoló szülők (n=738) több mint kétszer akkora valószínűséggel haltak meg a gyermekük halálát követő 15 évben, mint a nem gyászolók (n=50 132). Angliában és Wales-ben még drámaibb hatása volt a gyermek korai halálának: a gyászoló szülők (n=481) több mint négyszer akkora valószínűséggel haltak meg a gyermekük halála utáni 15 év alatt, mint a nem gyászolók (n=30 956).

A különbség – ha csökkent is – megmaradt az első 15 év után is: még 35 évvel a gyermek halála után is a gyászoló szülők elhalálozásának kockázata 1,2-szerese volt a nem gyászolókénak (n=1120, illetve 36.062).

Az esetszám nem volt elég nagy annak vizsgálatához, hogy mik voltak az okai a gyászoló szülők halálának (pl. öngyilkosság).

„A gyásszal járó stressznek jelentős élettani következményei lehetnek: például gátlódhat az immunrendszer, ami növelheti számos betegség veszélyét” – olvasható a közleményben. Egy másik elképzelés szerint a halvaszületések és a csecsemőhalálozások gyakoribbak a rossz egészségi állapotú szülők esetében.

 

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: BMJ Supportive and Palliative Care, BBC News, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

A tsimane törzs tagjait nem első alkalommal vizsgálják. 2017-ben már nagy nyilvánosságot kapott az az eredmény, miszerint időseik szív- és érrendszeri egészsége egészen példátlan a világon.

Az Ökológiai Kutatóközpont és a Pécsi Tudományegyetem közös projektje, melyben a lakosság segítségét kérik az inváziós csípőszúnyogok feltérképezéséhez.