hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Vérből kimutatható, először kapta-e el a koronavírust

Az EurekAlert portál szerint viszonylag egyszerűen után lehet követni, hogy egy fertőzött először kapja-e el a vírust, vagy újrafertőződött, írja a 24.

A mBio tudományos folyóiratban megjelent szakcikk szerint a Broad Intézet, a Harvard, az MIT és a SpaceX kutatói rájöttek: specifikus biomarkerek azonosíthatók, amelyekkel kimutatható, első vagy sokadik fertőzésről van-e szó éppen.

A rézuszmajmokról korábban kiderült már, hogy a szervezetük hasonlóan reagál a koronavírusra, mint az embereké. A korábban koronavírus-fertőzésen átesett állatokat különböző variánsokkal, különböző vírusmennyiségekkel fertőzték meg, és megfigyelték, hogy újrafertőződés során hogyan reagál a szervezetük. A majmoktól vérmintát vettek a kutatás előtt és után is, sőt, az eredeti fertőződés előtt és után is gyűjtöttek ilyet.

Az azonosított biomarkerek közé tartozott a tüskefehérjéhez, a nukleokapszid fehérjéhez vagy a vírusrészecske más részeihez kötődő immunglobulin antitestek megnövekedett szintje. Azok az állatok, amelyek nagyobb mennyiségű vírust kaptak a kutatásban, erősebb immunglobulin-választ mutattak. A második megfertőződés esetében azonban az immunglobulin-válasz megváltozott. Az IgG3 szintje jól mutatta, éppen első fertőzésről van-e szó, vagy már másodikról, esetleg sokadikról. A SpaceX megfigyelésen alapuló kutatása az emberi tesztalanyokon is hasonló eredményeket hozott, közli a lap.

(forrás: 24.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink