hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Vegyi szennyezés és globális elhízás

Egy nagyszabású tanulmány szerint a környezet vegyi szennyezése felerősíti a globális elhízást – számol be a The Guardian nyomán a Portfolio.

Az elképzelés, hogy az "obezogéneknek" nevezett mérgek befolyásolhatják a szervezet testsúlyszabályozását, még nem része a mainstream orvostudománynak, pedig egyre több bizonyíték utal arra, hogy annak kellene lennie. Aggasztó, hogy egyes, a testsúlyt növelő kémiai hatások a gének működésének megváltoztatásával generációkon keresztül öröklődhetnek.

A kutatók által az elhízás fokozásaként említett szennyező anyagok közé tartozik a biszfenol A (BPA), amelyet széles körben adnak a műanyagokhoz, valamint egyes növényvédő szerek, égésgátlók és a légszennyezés.

A bizonyítékokat több mint 40 tudós három áttekintő tanulmányban ismerteti, amelyeket a Biochemical Pharmacology című, szakértők által lektorált folyóiratban tettek közzé. Elmondásuk szerint ezek a vegyi anyagok mindenütt jelen vannak: a vízben és a porban, az élelmiszerek csomagolásában, a személyi higiéniai termékekben és a háztartási tisztítószerekben, a bútorokban és az elektronikai eszközökben.

Az áttekintés mintegy 50 vegyi anyagot azonosított, amelyek összefüggésbe hozhatóak az elhízással. Ezek közé tartozik a BPA és a ftalátok, amelyek szintén műanyag adalékanyagok. További elhízást okozó anyagok a peszticidek, köztük a DDT és a tributiltin, a korábbi égésgátlók és újabb helyettesítőik, a dioxinok és a PCB-k, valamint a légszennyezés, írja a lap.

(forrás: Portfolio)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink