hirdetés
hirdetés
2018. július. 21., szombat - Dániel, Daniella.
hirdetés

 

V4 rektori konferencia Budapesten

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) Magyarország V4 elnöksége keretében a visegrádi országok intézményeit összefogó nemzetközi rektori konferenciát szervezett Budapesten.

hirdetés

Az esemény május 17-én, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, lehetőséget adott a négy ország közötti kulturális és oktatási kapcsolatok elmélyítésére, a cseh, lengyel, szlovák és magyar intézmények között meglévő együttműködések megerősítésére, valamint új együttműködési lehetőségek feltárására. A Budapesti Gazdasági Egyetemen szervezett konferencián közel százhúsz egyetemi vezető, résztvevő képviselte a V4 országokat – tudatta közleményben a Magyar Rektori Konferencia (MRK).

A rendezvényt Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár nyitotta meg, köszöntő beszédet mondott prof. dr. Bódis József, az MRK elnöke és prof. dr. Heidrich Balázs, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora. A konferencia az úgynevezett Elosztott kiválóság (Distributed excellence) koncepciójának bemutatásával folytatódott: prezentációkkal és panelbeszélgetésekben a régió felsőoktatási szakértői nemzeti és nemzetközi példákon keresztül ismertették a kutatás, fejlesztés és innováció legfrissebb eredményeit, valamint a V4 országok további fejlesztési lehetőségeit.

A konferencia délutáni, párhuzamos szekciói négy témában, négy magyar felsőoktatási intézményben zajlanak: Az egyetemek külső és belső irányítási és vezetési rendszere a V4 országokban (Budapesti Corvinus Egyetem), V4 országok magán felsőoktatási intézményeinek szerepe, relevanciája és felelőssége (Zsigmond Király Egyetem), Gazdaságtudományi képzések együttműködési lehetőségei a 21. században a V4 országokban (Budapesti Gazdasági Egyetem), művészeti egyetemek együttműködési lehetőségei a 21. században a v4 országokban (Magyar Képzőművészeti Egyetem).

A konferencia fő célja, hogy a visegrádi országok felsőoktatási együttműködésének további lehetőségeit megalapozza, új lendületet adva a közös képzési és kutatási programok kialakításának, az oktatók, hallgatók, és kutatók cseréjének, valamint különböző regionális együttműködési programok fejlesztésének.

Hatékony innovációs központtá kell tenni a V4-országokat

A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a visegrádi országokat hatékony innovációs központtá kell tenni, hogy így is növeljék gazdasági erejüket. Erről Íjgyártó István, a minisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkára beszélt a V4 Rektori Konferenciák Fórumán csütörtökön Budapesten. Az államtitkár azt hangsúlyozta, hogy az innováción alapuló gazdaság megfelelő oktatási rendszerrel kiegészülve a legerősebb és legfőbb mozgatórugója a versenyképességnek. Csak a jól teljesítő, innovatív és digitális V4 lesz képes gazdasági erejének növelésére.

Cél, hogy a V4 régió egy hatékony innovációs központ legyen, Íjgyártó szerint az országok képesesek Európa keleti és nyugati fele közti technológiai különbség csökkentésére. A régióban sok a magasan és jól képzett szakember, sok előnye van a V4 országoknak, biztosak a gazdasági kilátások és ideális hely a nemzetközi tudáscserére.

Magyarországon a felsőoktatásban tanulók száma két évtized alatt megnégyszereződött. A kormány 2016 végén hagyta jóvá az új felsősoktatási stratégiát, hogy hatékony és magas oktatási színvonalú rendszert hozzon létre. Ennek három fő eleme a munkaerőpiac szempontjából releváns tudás átadása, a gazdaság és társadalom számára is előnyös kutatások elvégzése, illetve az intézetek regionális katalizátor szerepének erősítése. Az államtitkár hangsúlyozta azt is, hogy az egyetemek életében a nemzetközi kapcsolatok kiemelt fontosságúak lettek, a magyar egyetemek ezért 550 képzést indítottak idegen nyelven. A kormány célja, hogy 25 ezerről 40 ezerre növelje a Magyarországon tanuló külföldi diákok számát 2021-re.

A régió előtt álló feladatokkal, kihívásokkal kapcsolatban Íjgyártó István azt mondta, minden országnak növelnie kell a kutatásba fektetett kapacitásokat és az egyetemeknek kiemelt szerepük lesz a kutatásokban.

 

(forrás: Országos Sajtószolgálat, MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink