hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Testsúly-kilogrammonként 3-4 milligramm látszik ideálisnak

A koffeinről, mint a sportolók körében népszerű doppingszerről ír a NOL, megjegyezve azt is, hogy a koffein az alkohol mellett a világ legelterjedtebb pszichoaktív drogja.

A sportban a koffein azért vált népszerű serkentőszerré, mert olcsó, fokozza az energiatermelést és a zsír oxidációját, javítja az izmok teljesítőképességét, a reakcióidőt, a mozgáskoordinációt és késlelteti a fáradtságérzet kialakulását. A koffeint sokáig tiltólistán tartotta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség, 12 mikrogramm/milliliter a vizeletben már doppingolásnak számított. Néhány éve vették le a tiltott szerek listájáról – idézi fel a lap.

Jelenleg úgy gondolják, hogy az ideális mennyiség testsúly-kilogrammonként 3-4 milligramm koffein edzés előtt egy órával. Többet azért nem érdemes fogyasztani, mert a megfigyelések szerint az már teljesítménycsökkenéshez vezet. A koffein elfogyasztása után 30-45 perccel teljesen felszívódik, hatása pedig három órán belül eltűnik, a vizelettel együtt távozik a szervezetből.

Táplálkozási szakértők szerint azonban nem olyan jó ötlet rendszeresen koffeinnel doppingolni, a túlzott mértékű fogyasztás ugyanis összefüggésbe hozható az álmatlansággal, szorongásos zavarokkal, gyakori fejfájással, a heves szívdobogással és a magas vérnyomással.

Emellett a túlzott koffeinbevitel fokozza az agyvérzés illetve a szív és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét, sőt, a vér homocisztein szintjének növekedése a demenciával és a meddőséggel is összefüggésbe hozható – idéznek erről  egy biokémikust a nol.hu-n.

(forrás: NOL)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink