hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

Svante Pääbo kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat

Svante Pääbo svéd genetikus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat az evolúciós genetika területén elért eredményeiért, jelentették be hétfőn a stockholmi Karolinska Intézetben.

 

A 67 éves svéd tudósnak a neandervölgyi ember genomjának szekvenálásáért és a paleogenomika tudományterületének megalapításáért ítélték oda az elismerést, írták az illetékes bizottság közleményében.

A kitüntetett 10 millió svéd koronát (375 millió forintnyi összeget) kap. A díjat hagyományosan december 10-én, az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján adják át.

Svante Pääbo munkássága és a paleogenomika tudománya nélkül nem derült volna fény arra, hogy minden mai ember DNS-ben kimutatható a neandervölgyi örökség, mondta Viola Bence, a Torontói Egyetem antropológia tanszékének professzora az MTI-nek annak kapcsán, hogy az evolúciós genetika területén elért eredményeiért a svéd genetikus kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A magyar paleoantropológus, aki közeli kapcsolatban áll Svante Pääbóval, elmondta, hogy a svéd kutató azzal alapozta meg a paleogenomika tudományterületét, hogy ősi maradványokból ki tudta vonni a genetikai anyagot. Felidézte, hogy a 67 éves svéd tudós harminc éven át dolgozott a neandervölgyi ember genomjának szekvenálásán. Először múmiából vont ki DNS-t a nyolcvanas években, majd elsőként sikerült egy fosszíliából szekvenálnia a neandervölgyi ember DNS-ét.

A magyar szakember, aki a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetben együtt dolgozott Svante Pääbóval, elmondta, hogy a vizsgálatok elején még csak nagyon kis mennyiségű mitokondriális DNS-t sikerült kivonni a csontokból, ez a mennyiség a módszer fejlődésével egyre nőtt és manapság már sok neandervölgyinek a komplett genomját ismerik. A nehézséget eleinte a szekvenálásra szánt anyag előkészítése okozta. "Kivonni a csontból a DNS-t és aztán azt úgy tartani, hogy tiszta maradjon sok évig tartó munka eredménye volt, Svante nélkül ez nem ment volna, és a paleogenomika tudománya sem létezne", mutatott rá.

"Az ősi maradványokból kivont minták genetikai összehasonlításával manapság már azt is meg lehet állapítani, hogy milyen kapcsolat van a mai ember (Homo sapiens) és a neandervölgyi ember között", hangsúlyozta Viola Bence. Mint hozzátette, a mai ember Afrikából származik, és mintegy ötvenezer évvel ezelőtt keveredett a neandervölgyiekkel.

"Már tudjuk, hogy a neandervölgyi ember nemcsak kihalt, hanem előtte keveredett a mai emberrel valahol Ázsiában, aztán bejött Európába, és ezért mindenki, aki európai eredetű, körülbelül 1-1,5 százalék neandervölgyi DNS-t is hordoz, magyarázta Viola Bence. A professzor beszélt arról is, hogy mivel a neandervölgyi ember csak 5-600 ezer éve vált el tőlünk, nagyon hasznos az örökítőanyagainak az összehasonlítása az orvostudományi kutatásokban is. Egyes betegségek ugyanis már a neandervölgyi ember genomjában is megjelentek. Vannak például olyan genetikai variánsok, amelyek a neandervölgyi emberben elég gyakoriak, és a skizofréniával függenek össze. Ezt már magyar kutatók is vizsgálták.

 "Svante Pääbo módszere segít megérteni, hogy mi az, ami különleges bennünk mai emberekben, mi az amiben mások vagyunk a neandervölgyiektől", hangsúlyozta Viola Bence.

 
Svante Pääbo DNS-kulcsot adott a bennünk élő neandervölgyihez
 

Svante Pääbo munkássága és a paleogenomika tudománya nélkül nem derült volna fény arra, hogy minden mai ember DNS-ben kimutatható a neandervölgyi örökség, mondta Viola Bence, a Torontói Egyetem antropológia tanszékének professzora az MTI-nek annak kapcsán, hogy az evolúciós genetika területén elért eredményeiért a svéd genetikus kapta az idei orvosi-élettani Nobel-díjat. A magyar paleoantropológus, aki közeli kapcsolatban áll Svante Pääbóval, elmondta, hogy a svéd kutató azzal alapozta meg a paleogenomika tudományterületét, hogy ősi maradványokból ki tudta vonni a genetikai anyagot. Felidézte, hogy a 67 éves svéd tudós harminc éven át dolgozott a neandervölgyi ember genomjának szekvenálásán. Először múmiából vont ki DNS-t a nyolcvanas években, majd elsőként sikerült egy fosszíliából szekvenálnia a neandervölgyi ember DNS-ét.

A magyar szakember, aki a Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézetben együtt dolgozott Svante Pääbóval, elmondta, hogy a vizsgálatok elején még csak nagyon kis mennyiségű mitokondriális DNS-t sikerült kivonni a csontokból, ez a mennyiség a módszer fejlődésével egyre nőtt és manapság már sok neandervölgyinek a komplett genomját ismerik. A nehézséget eleinte a szekvenálásra szánt anyag előkészítése okozta. "Kivonni a csontból a DNS-t és aztán azt úgy tartani, hogy tiszta maradjon sok évig tartó munka eredménye volt, Svante nélkül ez nem ment volna, és a paleogenomika tudománya sem létezne".

"Az ősi maradványokból kivont minták genetikai összehasonlításával manapság már azt is meg lehet állapítani, hogy milyen kapcsolat van a mai ember (Homo sapiens) és a neandervölgyi ember között", hangsúlyozta Viola Bence. Mint hozzátette, a mai ember Afrikából származik, és mintegy ötvenezer évvel ezelőtt keveredett a neandervölgyiekkel.

"Már tudjuk, hogy a neandervölgyi ember nemcsak kihalt, hanem előtte keveredett a mai emberrel valahol Ázsiában, aztán bejött Európába, és ezért mindenki, aki európai eredetű, körülbelül 1-1,5 százalék neandervölgyi DNS-t is hordoz", magyarázta Viola Bence.

A professzor beszélt arról is, hogy mivel a neandervölgyi ember csak 5-600 ezer éve vált el tőlünk, nagyon hasznos az örökítőanyagainak az összehasonlítása az orvostudományi kutatásokban is. Egyes betegségek ugyanis már a neandervölgyi ember genomjában is megjelentek. Vannak például olyan genetikai variánsok, amelyek a neandervölgyi emberben elég gyakoriak, és a skizofréniával függenek össze. Ezt már magyar kutatók is vizsgálták, tette hozzá.

"Svante Pääbo módszere segít megérteni, hogy mi az, ami különleges bennünk mai emberekben, mi az amiben mások vagyunk a neandervölgyiektől", hangsúlyozta Viola Bence. A magyar tudós kitért arra is, hogy a Nobel-díjas tudóssal a Max Planck Intézet munkatársaként több közös kutatásban is részt vettek. Egyik legfontosabb eredményük a gyeniszovai ember felfedezése volt.

A nemzetközi kutatócsoport egy a gyenyiszovai barlangban talált köbülbelül 40 ezer éves ujjcsont mitokondriális DNS-ének elemzése, valamint egy örlőfog anatómiai elemzése alapján jutott arra, hogy egy addig ismeretlen emberfajt találtak, amely együtt élhetett a neandervölgyi és a modern emberekkel, idézte fel. Mint mondta, a gyeniszovai ember genetikailag és morfológiailag jól elhatárolható a neandervölgyi embertől. A legérdekesebb sajátossága, hogy rendkívül nagy fogai voltak, kétszer akkorák, mint a mai emberé. Az "új" ősember részletes elemzése még folyamatban van, a munka azonban, mivel a legfontosabb lelőhely Oroszországban van, "kicsit komplikálttá vált" a háború miatt, jegyezte meg Viola Bence.

A magyar tudós kitért arra is, hogy a Nobel-díjas tudóssal a Max Planck Intézet munkatársaként több közös kutatásban is részt vettek. Egyik legfontosabb eredményük a gyeniszovai ember felfedezése volt. A nemzetközi kutatócsoport egy a gyenyiszovai barlangban talált köbülbelül 40 ezer éves ujjcsont mitokondriális DNS-ének elemzése, valamint egy örlőfog anatómiai elemzése alapján jutott arra, hogy egy addig ismeretlen emberfajt találtak, amely együtt élhetett a neandervölgyi és a modern emberekkel, idézte fel. Mint mondta, a gyeniszovai ember genetikailag és morfológiailag jól elhatárolható a neandervölgyi embertől. A legérdekesebb sajátossága, hogy rendkívül nagy fogai voltak, kétszer akkorák, mint a mai emberé. Az "új" ősember részletes elemzése még folyamatban van, a munka azonban, mivel a legfontosabb lelőhely az Oroszországban van, "kicsit komplikálttá vált" a háború miatt, jegyezte meg Viola Bence.

Édesanyja volt a legnagyobb hatással az életére
 

Az idei orvosi-élettani Nobel-díj kitüntetettje, Svante Pääbo svéd tudós közvetlenül a Nobel-díj bejelentése után telefonon adott interjút Adam Smithnek, a Nobel Prize Outreach tudományos igazgatójának. Mint mondta, tudós édesanyja volt a legnagyobb hatással az életére, tőle kapta a legtöbb biztatást.

Pääbo, aki az evolúciós genetika területén elért eredményeiért nyerte el a Nobel-díjat, a beszélgetés elején elárulta, hogy amikor reggel Svédországból hívták, először azt gondolta, talán a fűnyíró romlott el ottani nyaralójában, azért keresik. Németországban, ahol él, a mai nap a német újraegyesítés napja, tehát munkaszünet van, ezért nincs bent a kutatóintézetben, ahol dolgozik, csak később ünnepel majd kollégáival, fűzte hozzá.

A kutatásai révén kiderült, hogy "nagyon szoros rokonságban állunk ezekkel a korai homininekkel, amelyek 50-60 ezer évvel ezelőtt egészen közvetlenül hozzájárultak a DNS-ükkel a legtöbb Afrikán kívüli, mai ember őseihez", és ez sok mindent befolyásol a mai fiziológiánkban. A kérdésre, hogy mi adta neki az önbizalmat és a bátorságot a lehetetlennek tűnő feladathoz, felidézte, hogy kutatásai még a nyolcvanas években kezdődtek, és lépésről lépésre haladtak előre. Évtizedekig küzdött a DNS kinyerésének technológiai problémáival, míg végre sikerült a neandervölgyiek DNS-ét kinyerni.

Arról is beszélt, hogy legnagyobb hatással az életére az édesanyja, az észt kémikus Karin Pääbo volt, aki felnevelte és kicsit elszomorítja, hogy ezt a napot már nem élhette meg. Édesanyja nagyon szerette a tudományt, nagyon ösztönözte és bátorította az évek során, mondta. Nobel-díjas édesapja, Sune Bergström biokémikus is nagy érdeklődéssel figyelte munkáját, de vele nem volt olyan szoros a kapcsolata, mint anyjával. Ugyanakkor tőle kapta azt az útravalót, hogy a Nobel-díjasok is egyszerű emberek és ez segített az önbizalma megerősítésében.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink