hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Sokszoros a Covid-halálozás kockázata a láncdohányosoknál

Tízszer nagyobb eséllyel halhat bele a koronavírus-fertőzésbe az, akinek genetikai hajlama van a dohányzásra – írja a hvg.hu.

IFL Science-ben megjelent friss tanulmány szerzői azt is kiemelik, hogy 80 százalékkal nagyobb az esély dohányosként a koronavírussal való megfertőződésre és a kórházba kerülésre is.

Az Oxfordi Egyetem kutatóinak vizsgálati eredményei azért számítanak újdonságnak, mert most először sikerült olyan biológiai mechanizmusokat felfedni, amik felelősek lehetnek a fent említett tendenciákért.

A kutatók a megfigyelési adatokat genetikai szűrésekkel vetették össze, így tudták megállapítani, hogy aki napi 1-9 szálat szív el, az 2,14-szer nagyobb eséllyel kerül kórházba a fertőzéssel, mint az, aki egyáltalán nem dohányzik. Az arány, ahogy haladunk felfelé a mennyiséggel, úgy lesz egyre rosszabb: 10-19 szálnál már 5,91-szer nagyobb az esélye a kórházba kerülésnek, aki pedig több mint egy dobozt szív el, hatszor rosszabb esélyekkel indul.

A kutatók összesen arra a következtetésre jutottak, hogy a dohányzásra való genetikai hajlandóság is befolyásolja a koronavírus lefolyását. Akiknél ilyen génvariánsokat találtak, azok 45 százalékkal nagyobb eséllyel fertőződnek ment, mint azok, akik genetikailag nem, vagy kevésbé hajlamosak a dohányzásra, írja a hvg.hu.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink