hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Pszichopata mesterséges intelligencia

Az IFLScience beszámolója szerint az MIT tudósainak sikerült megalkotniuk a világ első pszichopata mesterséges intelligenciáját. És ehhez igazából semmi extrát nem kellett tenniük. El is nevezték gyorsan Normannek, a Psycho című film főszereplője, Norman Bates után., írja a hvg.hu.

Sok negatív dolgot lehetett már hallani annak kapcsán, hogy a mesterséges intelligencia veszélyes lehet az emberiségre. Ezúttal a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) kutatócsoportja is beszállt a vitába, méghozzá egy elég erős kísérlettel, írja a lap.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem kutatói olyan fotókat mutattak a mesterséges intelligencia algoritmusának, amelyen emberek haltak erőszakos halált. Aztán elé tették a Rorschach-tesztet.  A szakemberek azokat a Redditen található fotókat mutatták meg a gépnek, amelyeken azt látni, hogy a rajta szereplő emberek szörnyű halált halnak.

A kísérlet célja az volt, hogy megnézzék, az algoritmusba tápálát adatok miként változtatják meg a kimenetelt. Az algoritmus feladata így csupán annyi volt, hogy megnézze a képet és megmondja, mit lát rajta. Ezek után elvégeztették vele a Rorschach-tesztet, hogy megnézzék, mit "lát bele" az elé tett képekbe.

Az eredmény ijesztő lett. A kutatók szerint az adatoknak nagyobb a hatásuk, mint az algoritmusnak.

A teljes információ fotókkal

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink