hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Öt magyar orvost is taggá avattak

A magyar tudományos és művészeti élet képviselői közül tizenegy embert választott tagjává az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia.

A tagságot igazoló okleveleit szombaton adták át Salzburgban, többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, és öt magyar orvos is átvehette az okmányt.

Balog Zoltán, aki a vallástudományi szekcióban lett tag, az akadémia éves plenáris ülését követően nagy megtiszteltetésnek nevezte a tagságot, és örömét fejezte ki, hogy az akadémiánál kíváncsiak Magyarország hangjára. Feladatának tartja, hogy nemzetközi együttműködésben segítsen tudatosítani és megerősíteni Európa keresztény gyökereit. Arról is beszélt, hogy Magyarországon egy Európa jövőjéről szóló tudományos tanácskozást fognak tartani, amely a kontinens előtt álló kihívásokkal foglalkozik majd. „Az akadémia célja, hogy a közélet, valamint a tudományos élet szereplői és a vallástudományban jártas emberek együtt dolgozzanak Európa jövőjéért” – mondta Balog Zoltán.

Idén az orvostudományi szekció tagjává választották Papp Zoltánt, Bálint Gábort, Rácz Károlyt, Erőss Lórándot és Kásler Miklóst, a világvallás csoportba pedig Korzenszky Richárd tihanyi bencés perjelt. A humántudományok területén E. Csorba Csillát, a művészettudományi élet képviselői közül Kiss B. Atillát, a természettudományi területen Tapasztó Leventét, a társadalomtudományi csoportba pedig Csoba Juditot választották az akadémia tagjai közé.

Az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia 1990-ben alakult Felix Unger salzburgi szívsebész kezdeményezésére eleinte osztrák és bajor, majd a környező országok, később valamennyi európai ország elismert tudósainak és művészeinek bevonásával. Jelenleg több mint 1500 tagja van, köztük XVI. Benedek pápa és 29 Nobel-díjas is. Az akadémia bölcsészettudományi, orvostudományi, művészettudományi, természettudományi, társadalom-, jog- és közgazdaságtudományi, műszaki és környezettudományi és világvallások osztályokra tagozódik.

Az akadémia szenátorai közé tartozik többek között Göncz Árpád néhai magyar köztársasági elnök, Helmut Kohl volt német kancellár és Orbán Viktor miniszterelnök.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink