hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Öröklődő génmódosítás

Először metszettek ki sikerrel humán embrióból hibás DNS-darabot, amely egy öröklődő, súlyos szívbetegségért felelős.

A Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmány alapján a kutatócsoport eredménye utat nyithat mintegy 10 ezer, nemzedékről nemzedékre öröklődő rendellenesség megelőzéséhez. Az amerikai és dél-koreai tudósokból álló kutatócsoport öt napon át engedte fejlődni a "kijavított" embriókat, ezután véget vetettek a kísérletnek.

A génszerkesztés úttörő technológiáját, a CRISPR nevű eljárást, vagyis a "genetikai ollót" a 2015-ös év tudományos áttörésének választották, segítségével a szakértők géneket iktathatnak ki, a sérülteket megfelelő DNS-részekkel pótolhatják vagy új génszekvenciákat illeszthetnek be.

A portlandi Oregon Health and Science University (OHSU), a Salk Intézet és a dél-koreai Alapkutatási Intézet közös kutatócsoportja egy szívizomelfajulással járó betegség, a hipertrofikus kardiomiopátia megelőzésén dolgozott. A rendellenesség, amely a szív hirtelen megállásához is vezethet, nem ritka, 500 emberből egyet érint. A kórt egyetlen gén (egy DNS-ben lévő utasítás) hibája okozza. Aki hordozza, az 50 százalék eséllyel adja tovább a gyermekének. A kutatók a hibát a fogamzás alatt javították ki. A hibás gént hordozó férfi spermáját egészséges női donor petesejtjébe juttatták a CRISPR-technológiával együtt, ami a hibát korrigálta. Nem minden esetben jártak sikerrel, de az embriók 72 százaléka megszabadult a betegségért felelős génmutációtól.

Shoukhrat Mitalipov, a kutatócsoport egyik vezetője elmondta, hogy a javítást minden további generáció hordozni fogja, így a család és végső soron az emberiség is megszabadulhat az öröklődő betegség terhétől. Korábban már kínai kutatók is közzétettek hasonló tanulmányokat, vegyes eredményekkel. Az eljárás egyik kulcskérdése a biztonság, ezt csak sokkal kiterjedtebb kutatással lehet megvizsgálni.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink