hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Nincs ok halogatni a várandósságot

Nincs ok halogatni a várandósságot halva született magzat után – állapította meg egy nagyszabású új kutatás, melyről a BBC hírportálja számolt be.

Noha gyakran mondják a nőknek, hogy várjanak egy évet az újabb terhességgel, nincs sok alapja ennek a tanácsnak. A The Lancet című brit folyóiratban megjelent nemzetközi kutatás több mint 14 ezer szülést vizsgált meg és azt találták, hogy a kockázat nem növekszik, ha a fogamzás egy éven belül történik. Nagy-Britanniában 225 szülésből egy végződik halvaszüléssel. Ebben a tanulmányban ez utóbbi azt jelentette, hogy a magzat a várandósság 22. hete után halt el. Sok országban nincs iránymutatás arról, mikorra tervezhető a következő várandósság – állapította meg a tanulmány.

Alex Heazell professzor, a brit szülész-nőgyógyászok kollégiumának és egy halvaszületett babák szüleit segítő alapítványnak a szóvivője elmondta, hogy nincs ok az aggodalomra.

– Ahogy megkaptak minden információt arról, miért halt meg a babájuk, már a saját döntésük, hogy lelkileg mikor állnak készen a következő várandósságra – magyarázta. – Pszichológiai szempontból sincs indoka annak, hogy egy évnél többet várjanak – tette hozzá.

A kutatók 14 452 nyugat-ausztráliai, finn és norvég kismama adatait vizsgálták meg, mindannyiuknak volt már halvaszülése. Az adatok 37 évet öleltek fel. A halvaszülést követő várandósságok két százaléka végződött újabb halvaszüléssel, 18 százaléka koraszüléssel, az újszülöttek 9 százaléka volt kisebb a korához képest. A kutatók megállapították, hogy a magzatok 63 százaléka (9109) fogant a halvaszülés utáni egy éven belül.

Annette Regan, a kutatás vezetője, az ausztrál Curtin Egyetem tudósa szerint eredményeiket azok a szakemberek hasznosíthatják, akik halvaszülés után adnak tanácsot a szülőknek.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink