hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Napi tízezres fertőzésszám novemberre?

Az Institute for Health Metrics and Evaluation (IHME) szervezet matematikai modelljei szerint november végén lehet a negyedik hullám járványcsúcsa Magyarországon. Ekkorra napi 25 ezer körüli tényleges fertőzésszámot sem zárnak ki, írja a Napi.hu.

Megjelent az IHME friss matematikai modellszámítása Magyarországról: ez alapján a koronavírus negyedik hulláma még több fertőzést hozhat az év végéig, mint a tavaszi harmadik fellángolás.

Bár az ilyen statisztikai előrejelzések hatásossága elég korlátozott, különböző változókkal súlyozott függvényekkel számítják ki a várható fertőzési és halálozási számokat, de az eddigi járványgörbéket viszonylag pontosan jósolta meg a washingtoni szervezet: 2020. október 21-én megjelent elemzésükben november 27-re 115 fős napi halálozással számoltak, ami akkor telitalálat volt. Viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy a második hullám tetőzésére 145-150 fő közötti halálozást vetítettek előre, amit a valóság felülmúlt: december elején 190 életet is követelt a koronavírus egyetlen nap alatt.

A Bill Gates által is támogatott IHME úgy számol, hogy a december eleji járványcsúcson a magyarországi kórházi kapacitásból 8476 ágyat foglalhatnak el a koronavírusos betegek, 3328 intenzívágyas kapacitást lekötve. De ennél is érdekesebb, hogy a tényleges fertőzésszámnál rosszabb helyzetre számítanak december 21-ig, mint volt idén tavasszal. Akkor úgy számoltak, hogy a PCR-teszttel igazolt fertőzöttek és teszttel nem azonosított fertőzésszám 24,5-28 ezer között is lehetett - a hivatalos adatok szerint a rekorder március 26-i napon 11 265 azonosított fertőzött volt csak -, most viszont azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a november 20-25. közé várt járványcsúcson a jelenlegi trendek szerint az azonosított és azonosítatlan fertőzöttek száma meghaladhatja majd a 24 ezer főt is.

A legrosszabb forgatókönyvük szerint - vagyis amennyiben az emberek nem figyelnek majd egymásra, a távolságtartásra és a higiéniai előírásokra -, akkor a járványcsúcs csak november 28. körül lesz majd, az új fertőzések napi száma pedig 36 ezer körül alakulhat.

Az összes aktuális grafikont ezen az oldalon nézheti meg.

A teljes cikk

(forrás: Napi.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink