hirdetés
2017. november. 21., kedd - Olivér.
hirdetés


Mikrohullámmal működő, elemmentes pacemaker

Az amerikai tudósok által kifejlesztett készülék ráadásul vezeték nélkül működik, közölte a GyártásTrend.

hirdetés

Az első szívritmus-szabályozó (pacemaker) 1958-as beültetése után milliók életét megmentette már a technológia, és alapjaiban a működési elv azóta sem változott meg. Ezek az eszközök még mindig elemmel működnek, és a szívhez vezetékek (elektródák) kapcsolják őket. A Rice Egyetem kutatói most kifejlesztettek egy akkumulátor-mentes verziót, amelyet immár közvetlenül a szívben is el lehet helyezni. Ha sikerül a hétköznapi életbe is „átültetni” az elgondolást, számos, a jelenlegi implantációkat kísérő, gyakori szövődményt át lehetne hidalni.

Az elem nélküli szívritmus-szabályozót egy elektronikával és számítástechnikával foglalkozó professzor, Aydin Babakhani laboratóriumában tervezték. A szokványos pacemakerekhez hasonlóan az új találmány is elektromos jeleket használ a szívverés szabályozásához. A különbség, hogy jelen esetben a folyamathoz egy kicsi szerkezet, a test felszínére applikálva, kívülről, vezeték nélkül szolgáltatja az energiát. A tápellátás a 8 és 10 gigahertz közötti tartományban, mikrohullámok formájában érkezik meg a készülékhez. A vezeték nélküli pacemaker hatósugara csak néhány centiméter, de ez erősen függ a beültetés módjától és az eszköz kialakításától is.

Nagy belső akkumulátor hiányában a teljes objektum csupán 4 milliméter széles és 16 milliméter magas. A hagyományos szívritmus-szabályozókat könnyen elérhető területen kell elhelyezni, hogy gond nélkül ki lehessen cserélni az elemet. A szövődményeket rendszerint a szívet és a gépet összekötő vezetékek okozzák, mivel ha ezek elmozdulnak, vvérzést agy fertőzést okozhatnak. A Rice Egyetemen kifundált szívritmus-szabályozó esetében nincs szükség az akkumulátor sebészeti úton történő kicserélésére, mivelhogy nincs. Az új eszközt a nehezen hozzáférhető helyeken is rögzíteni lehet. Például a szíven. A chipek mikrohullámú cstolón keresztül jutnak energiához, amelyet aztán eltárolnak, mígnem a mennyiségi küszöb elérése után az energia elektromos kisülés formájában a szívizomba hatol. Egy hátulütője a módszernek, hogy a készülék életben tartásához a páciensnek a teste felületén folyamatosan viselni kell egy tápegységet, írja a lap.

(forrás: GyártásTrend)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés

Ajánlott cikkeink

hirdetés