hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Merkely: az innováció a betegeknek is jó

Merkely Béla a Magyar Időknek adott interjúban arról is beszélt, hogy az innováció biztonságosabb, gyorsabb ellátást teremt a betegeknek .

– Milyen irányelvek mentén szeretné vezetni az egyetemet rektorként?
– Üzenetértékűnek tartom, hogy a rektori pályámat épp Semmelweis Ignác születésének 200. születésnapján, július 1-jén kezdhettem el. Gyakorló orvosként kívánom vezetni az egyetemet, amely hat karával – általános orvos, fogorvos, gyógyszerész, egészségtudományi, egészségügyi közszolgálati és Pető András kar – teljes spektrumú szakegyetemi képzést biztosít. Kardiológusként nemcsak gyógyítok, hanem magam is oktatok. Ezen a területen számos új kutatási lehetőség és eredmény van, amelyet aztán be tudunk építeni a gyakorlati orvosképzésbe és a mindennapi gyógyító munka folyamatába is. Ott tartunk, hogy ma már átlagosan másfél-két év alatt megduplázódik az orvostudomány ismeretanyaga. A hivatásunk az elméleti tudás mellett a gyakorlatban megszerzett tapasztalatra épül, nem lehet oktatni és vezetni sem az intézményt anélkül, hogy ne műveljük. Az intézmény igazgatása mellett – a betegek kérésével is egyezően – gyógyító rektorként a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán is folytatom a tevékenységemet.

(...)

– Milyen úton szólhatnának bele az oktatásba a hallgatók?
– Úgynevezett Semmelweis Labeket szeretnék létrehozni. Ezek olyan tanácsadó testületek, ahol fiatalabbak és idősebbek együtt gondolkodnak, hiszen számos dolgot másképpen látnak. Két fő irányban szeretnék ilyen testületet létrehozni: az oktatás tananyaga és az innováció vonatkozásában. Úgy gondolom, hogy a következő évtized motorja az egészségipari innováció lesz, amellyel világviszonylatban átlagosan évi hétszázalékos növekedést lehet elérni. Az új irányra a kormány is azonnal reagált, nem véletlen, hogy létrehozták az Innovációs és Technológiai Minisztériumot.

– Mi lesz ebben az innovációban az egyetem szerepe?
– A Semmelweisnek és a többi orvosképzésért felelős egyetemnek abban áll a felelőssége, hogy megragadja a lehetőséget és mágnesként vonzza Magyarországra az egészségiparra építő kis és nagy cégeket, amelyek innovatív gyógyszereket, eszközöket dobnak majd a piacra. Ilyen a héten bejelentett rekeszizom-pacemaker, de hasonlók lesznek az idős betegek ellátására szolgáló műszerek és eljárások is. Az egészségiparban óriási lehetőséget fog jelenteni a mesterséges intelligencia is. Az innováció a betegek szempontjából biztonságosabb ellátást és gyorsabb diagnózist jelent, de jelentős szerepe lehet a megelőzésben is. Az eddigi fejlődést jól mutatja, hogy egy korábban három-négy órán át tartó, majd másfél hónap lábadozást igénylő szívbillentyű-beültetés ma már akár fél óra alatt elvégezhető katéteres úton, a mellkas megnyitása nélkül éber betegeken.

A teljes interjút a Magyar Idők közli.

(forrás: Magyar Idők)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink