hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Meghatározó találmányok 2018-ban

Az év végéhez közeledve a hvg.hu csokorba szedte azokat a bejelentéseket, amelyek fontosak voltak az elmúlt évben.

Emberi hívás a géptől

A Google májusban megmutatta, hol tart a Duplex névre keresztelt technológia: a mesterséges intelligenciának és a fejlett hangalkotó technológiának hála angolul már úgy telefonál, hogy a vonal másik végén lévő ember észre sem veszi, hogy valójában nem emberrel, hanem géppel beszélget.

A legvitatottabb tudományos eredmény

Génszerkesztéssel évek óta kísérleteznek. Tökéletlensége miatt váltott ki komoly felháborodást, hogy a kínai Ho Csienkuj azt állította, megszülettek a világ első génmódosított ikrei. A szakembernek sikerült úgy módosítania a csecsemők génállományát, hogy ellenállóak legyenek az olyan vírusokkal szemben, mint például a HIV.

Sötétedő kontaktlencse

Sokak hétköznapjait könnyítheti meg az a kontaktlencse, ami még áprilisban kapta meg az amerikai Élelmiszer-biztonsági és Gyógyszerészeti Hivatalának (FDA) engedélyét. A Johnson & Johnson, illetve a technológiáért felelős Transitions Optical megtalálta a módját, hogy a kontaktlencsét ért bizonyos fénymennyiség után az besötétedjen.

Repülő mesterséges intelligencia

Fontos technológiai újdonságokból nemcsak a Földön, a világűrben is sem volt hiány. Miután márciusban kiderült, hogy mesterséges intelligencia kerül a Nemzetközi Űrállomásra, december elején már ki is próbálhatta azt Alexander Gerst német űrhajós. Az IBM által tervezett repülő mesterséges intelligencia, a CIMON megérti a parancsokat, és képes azokra a megfelelő módon reagálni. A készüléket arra tervezték, hogy segítse az asztronauták munkáját, így például a különböző szerelési feladatokban ad tanácsot, elmagyarázva, hogy pontosan mi a teendő.

További részletek és találmányok

(forrás: hvg.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink