hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Meghamisíthatták a stanfordi börtönkísérletet is

A stanfordi börtönkísérlet minden idők egyik leghíresebb és egyben leghírhedtebb pszichológiai kísérlete, emlékeztet az Index.

1971-ben a Stanford Egyetem kutatói a sztárpszichológus Philip Zimbardo vezetésével egyhetes kísérletet indítottak, amelyben a résztvevőknek börtönőrök és rabok szerepét kellett eljátszaniuk, a kísérletet azonban a tervezettnél előbb félbe kellett szakítani, mert elszabadult a pokol: a börtönőrök túlságosan beleélték magukat a szerepükbe, kegyetlenül és megalázóan bántak a rabokkal, akik meg ettől teljesen kiakadtak, és az egész helyzet villámgyorsan közveszélyessé vált.

Zimbardo akkoriban azt állította, a börtönőrök szerepét játszó résztvevők semmilyen utasítást nem kaptak, bizonyos keretek között teljes szabadsággal dönthették el, hogyan viselkednek, milyen módszereket tartana szükségesnek a rend fenntartásához. Csakhogy most egy újságíró, Ben Blum egy hosszú cikkben meggyőző bizonyítékokat sorakoztat fel arra, hogy valójában az őrök nem is önállóan cselekedtek, hanem utasításokat követtek.

A most előásott hangfelvételeken és a résztvevőkkel készült interjúkon alapuló cikk szerint az őröket a kísérlet irányítói arra utasították, hogy kemények legyenek a rabokkal, és esetenként nem is pszichológiai kísérletnek, hanem puszta improvizációs gyakorlatnak fogták fel a történteket – írja a tényfeltárásról beszámoló Vox. 

Az egyik felvételen David Jaffe, Zimbardo egyik tanítványa, aki a börtönigazgató szerepét játszotta, arról beszél az egyik őrnek, hogy keményebbnek kell lennie, különben a kísérlet nem fog működni.

Ráadásul nem ez az első emblematikus szociálpszichológiai kísérlet, amellyel kapcsolatban komoly kételyek merültek fel mostanában. Áprilisban írtunk arról, hogy a hatalommal szembeni engedelmességet, illetve a parancsszóra szadistává válást demonstráló Milgram-kísérlet eredményei is megkérdőjeleződtek.

A teljes cikk

(forrás: Index)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink