hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Még öt évet várhatunk a 3D-nyomtatókra

A Gartner piackutató cég elemzői a Hype Cycle for 3D Printing, 2014 című jelentésükben azt hangsúlyozták, hogy a 3D-nyomtatásnak még öt esztendőre van szüksége ahhoz, hogy világszerte elterjedjen, közli az sg.hu.

A technológiát napjainkban elsősorban a prototípusok gyors elkészítésére használják, az egészségügyben vagy az iparban való professzionális alkalmazására ugyanakkor még sokat kell várni.

Pete Basiliere, a Gartner alelnöke azt mondta, hogy jelenleg mintegy 40 gyártó árul 3D-nyomtatókat az üzleti szféra számára, s világszerte 200 vállalkozás fejleszt és értékesít felhasználóknak szánt készülékeket. Ez utóbbiak csupán néhány száz dollárba kerülnek, de még ez az ár is túl magas az elterjedés szempontjából, annak ellenére, hogy a technológia már nagy ismertségnek örvend és komoly médiaérdeklődés övezi.

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat tavaly decemberi elemzésében úgy vélte, hogy piaci áttörés előtt áll a 3D nyomtatási technológia, ami különleges eljárásból rövidesen bevett ipar gyakorlattá növi ki magát. Kevin Curran, az Institute of Electrical and Electronics Engineers (IEEE) munkatársa pedig azt prognosztizálta, hogy a táblagépek miatt a lézer- és a tintasugaras nyomtatók a következő négy éven belül eltűnhetnek a piacról, emlékeztet az sg.hu.

(forrás: sg.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink