hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Kutatják, hogy okozhat-e neurológiai tüneteket a majomhimlő

A fekete himlő esetében korábban dokumentáltak neurológiai komplikációkat, a kutatók most hasonlót keresnek a majomhimlőnél, írja a 24.hu.

A friss tanulmány alapján a páciensek nagyon kis részénél, 2-3 százalékánál a betegség súlyos lefolyású, náluk komoly neurológiai problémák, így görcsrohamok és agyvelőgyulladás is jelentkezik.

Zavartságot is hasonló arányban dokumentáltak, fontos viszont kiemelni, hogy a vizsgálat kis mintán alapult. A csapat ráadásul a mostani járvány előttről származó, többnyire nyugat-afrikai adatokat elemzett.

A szakértők több embernél gyakori neurológiai problémákat mutattak ki, ezek közé tartozik a fejfájás, az izomfájdalom és a fáradtság. Az elérhető információk alapján a súlyosságot és a tünet időtartamát nem tudták meghatározni. A pszichiátriai következmények, például a szorongás vagy a depresszió jelentkezését sem tudták dokumentálni, mivel eddig kevés vizsgálat foglalkozott a kérdéssel.

Badenoch szerint a neurológiai problémákat sikerült detektálni egyes majomhimlős betegeknél, azt viszont nem tudták egyértelműen bizonyítani, hogy a vírus okozta azokat. A kutatók úgy vélik, további elemzésekre lesz szükség. Amennyiben a kórokozó idézi elő az érintett tüneteket, úgy elképzelhető, hogy a vírus képes közvetlenül az idegrendszerbe jutni. Az sem kizárható ugyanakkor, hogy a betegséghez köthető stigma okozza a pszichológiai problémákat – írja a 24.hu.

(forrás: 24.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink