hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Kiemelt Kutatócsoportok Fóruma

Az SE onkológiai kutatásai álltak az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) által szervezett első Kiemelt Kutatócsoportok Fórumának középpontjában.

Azt szeretnénk elérni, hogy az alapkutatók jobban megismerjék a klinikákon folyó kutatómunkát, míg a klinikusoknak az intézeti tudományos munkára legyen nagyobb rálátása – mondta a rendezvény megnyitóján dr. Tamás László, a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója, a fórum főszervezője, hozzátéve, hogy ezzel kiszűrhetők a párhuzamosságok és egymásra találhatnak a hasonló témában gondolkodó klinikusok és alapkutatók.

Dr. Ferdinandy Péter tudományos rektorhelyettes emlékeztetett arra a dr. Merkely Béla rektor programjában szerepelő célra, hogy az egyetem tíz éven belül bekerüljön a világ száz legjobb felsőoktatási intézménye közé. Ennek az elérését is segítheti többek között a transzlációs kutatás erősítése. A klinikai kutatás és az elméleti intézetekben folyó alapkutatás közötti szorosabb együttműködésben van még kiaknázatlan potenciál – vélekedett a rektorhelyettes. Mint mondta, a fórum, melyen bemutatkoznak a kiemelt kutatócsoportok, egy ötletbörze, mely nyomán intézeteken és karokon átívelő kutatócsoportok alakulhatnak. 

Dr. Hunyady László, az ÁOK dékánja emlékeztetett arra, hogy a korábban megfogalmazott nyolc kari fejlesztési projekt egyike is a rangsorokban való előrelépést célozta meg. Ennek eléréséhez három fő irányt jelöltek meg: az egyetemen folyó tudományos munka fejlesztése, ösztönzése, a rangsorokkal kapcsolatos adatszolgáltatás javítása mellett kiemelt helyen szerepelt az elmélet és a klinikum közti kapcsolatok feltárása, a transzlációs kutatás erősítése. A dékán elmondta, azoknak a kutatóknak a munkáját, akik a fórumok hatására témajavaslatot tesznek és együttműködést kezdenek, anyagilag is támogatja majd a kar.

Az első fórumon az egyetem onkológiai területen dolgozó kutatói mutatták be a tudományos munkájukat. A prezentációk megtalálhatók az ÁOK honlapján. A tervek szerint a következő egy évben több további témában szerveznek hasonló fórumokat havi rendszerességgel, a három következő fórum témája a neurológia, endokrinológia és hematológia lesz, közli az egyetem honlapja. 

(forrás: semmelweis.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A nem vagyoni kártérítéssel kapcsolatos perek legújabb tendenciái

    A magyar bíróságok döntéseikben itthon és külföldön is hosszú évtizedek óta...

  • learn more Fukushima [3.11] Maradjunk vagy menjünk? (memoár) - Személyes történet a 2011-es tohokui földrengésről, tsunamiról és a fukushimai atomkatasztrófáról

    Popovics Péter a családjával együtt 10 évet élt Japánban, és Yokohamában (Fukushimától 180 km-re) élte át a 2011 márciusi történelmi földrengést, melynek következményei gyökeresen megváltoztatták mindannyiuk életét. Az emlékirat egyrészt a szerző gyerekeinek nyújt magyarázatot a család gyökereire, másrészt pedig feldolgozza családjuk azon megpróbáltatásait, melyekre a fukushimai atomerőműbaleset következtében az események sodrása nem adott lehetőséget. A könyv központi része a földrengés napjától számítva napi bontásban mutatja be a katasztrófa kibontakozásával párhuzamosan a velük történteket mindaddig, amíg el nem hagyták Japánt. Nyelv: magyar...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Tükröm, tükröm...

    Ha a tükör nem, ez a könyv megmondja, hogy a problémáink elől, önmagunk elől nem tudunk elmenekülni. A Zsigmond Márta-médiadíjas újságíró, költő és...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Gyógyszertámogatás

    A fejlett és közepesen fejlett országokban a gyógyszerek jelentős részét az állam, illetve az annak alrendszereként működő társadalombiztosítás...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more Csoportdinamika

    Ez a könyv Rudas János harmadik műve a csoportokról. Aki korábban tanulta és gyakorolta az önismereti, személyiségfejlesztési, emberierőforrásfejlesztési...

  • learn more Betegségek megelőzése és korai felismerése

    A könyv nagy szakmai jelentőséggel bíró kiadvány, mert egyaránt szól az átlagembernek és az egészségügy...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more Pharmacology and dermatopharmacology of mouse ear inflammation

    A kísérletes gyulladások egéren témájú sorozatban megjelent legújabb, harmadik kötetben, a...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...

  • learn more Amit a klinikai vizsgálatok jogszabályairól tudni kell

    Ez a könyv a klinikai vizsgálatokkal kapcsolatos belföldi jogszabályok közérthetõ összefoglalója. Rövid,...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Misce fiat...

    Dr. Szabó Sándor, a Magyar Gyógyszerészi Kamara örökös, tiszteletbeli elnöke a 70. születésnapjára állította össze a kamara elmúlt 20 évének történetét...