hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Ironheart

A Debreceni Egyetem több intézetének és klinikájának együttműködésével 1,2 milliárd forint pályázati forrásból valósult meg 2016-ban a Szív- és érkutatási kiválóságközpont, az „Ironheart”. A név arra utal, hogy a tizenegy kutatócsoportból álló konzorcium több vizsgálatában a vas szerepét keresik az érfal, illetve a szívizom betegségeiben.

A tudományos eredmények akkor igazán jelentősek, ha bekerülnek köztudatba és hasznosulnak. Az Ironheart-csoport magas színvonalú munkája és az elért eredmények visszaigazolják, hogy megérdemelték a tudományos támogatást – fogalmazott Csernoch László tudományos rektorhelyettes november 22-én azon a szakmai találkozón, amelyet a Debreceni Egyetemen zajló szív- és az érrendszeri kutatásokról tartottak.

A 2020-ig tartó projekt során a több mint száz szakemberből álló kutatócsoportok tevékenysége az alapkutatástól kezdve, a gyógyításon át, a klinikai szabadalmakon keresztül a megelőzésig terjed. Az egyik kutató csoport azt vizsgálja, hogy a hazai gyógyvizek hogyan gátolhatják az érelmeszesedést. Kutatjuk azt is, hogy a szíverek elzáródását hogyan lehet megakadályozni. Mellkassebészek bevonásával elindult a tüdő eredetű hipertónia klinikai vizsgálata, továbbá jelentős figyelem irányul a hirtelen szívhalál célzott és hatékonyabb kezelésével összefüggő vizsgálatokra – sorolta a fontosabb kutatási területeke Balla György, a projekt szakmai vezetője. A Debreceni Egyetem professzora szerint az intézményben a szív- és érkutatások évtizedek óta meghatározóak, a pályázati finanszírozás pedig új gyógyszerek és diagnosztikai eljárások fejlesztését is lehetővé teszi. 

Az eddigi kutatások nemzetközi viszonylatban is jelentő eredményeit felsorakoztató tudományos találkozón fiatal kutatók tartottak előadásokat egyebek mellett a vas szerepéről az érelmeszesedésben, a kardiovaszkuláris gyógyszeres kezelések hatékonyságának fokozásáról, valamint az új terápiás lehetőségekről.

A szív- és érkutatási kiválóságközpont unikális, mivel az önálló fejlesztések létrehozása kizárólag a Debreceni Egyetem szakembereinek részvételével, az egyetem klinikusainak összefogásával valósult meg – hangsúlyozta Balla György. A professzor hozzátette: az Ironheart kiemelt célja a jövő tudósainak kinevelése, a fiatalok motiválása, ezért a program lehetőséget biztosít az egyetem ifjú kutatónak arra, hogy a hazai mellett a nemzetközi tudományos életében képviselhessék a Debreceni Egyetemet.

 

(forrás: Debreceni Egyetem)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink