Genetikailag a zsidók a ciprusiakhoz és a drúzokhoz állnak közel
Új kutatási eredmények szerint a zsidóknak közös genetikai eredetük van a ciprusiakkal és a drúzokkal, és a tanulmány igazolja a zsidó diaszpóra erős DNS-folytonosságát is, amely annak ellenére maradt fenn, hogy tagjai hosszú ideje távol élnek a Közel-Kelettől.
A Nature brit tudományos magazin június 10-i számában megjelent tanulmány egy nagyszabású vizsgálat része, amely a génállományban lévő apró különbségek alapján tárja fel a népek vándorlásának útvonalát.
Mint Doron Behar, a nyolc ország szakértőinek részvételével zajló kutatás vezetője, a haifai Rambam egészségügyi központ munkatársa hangsúlyozta, bizonyítékot találtak arra, hogy a zsidó közösségek a Közel-Keletről származnak. „Genetikai megállapításaink összhangban vannak a történelmi feljegyzésekkel” – tette hozzá Behar.
A kutatás során DNS-mintákat gyűjtöttek 121 embertől, akik 14 különböző zsidó közösségben éltek Izraeltől Észak-Afrikáig, Európától Közép-Ázsiáig és Indiáig. A mintákat összehasonlították 69 nem-zsidó közösséghez tartozó 1166 egyén – köztük befogadó országokban és területeken élők – mintáival. A kutatók a genetikai adatbázisba tették még 16 ezer Y-kromoszóma és mitokondriális DNS elemzésének eredményét is. Előbbi apai ágon, utóbbi anyagi ágon lép tovább a nemzedékekben.
Az adatbázisban a kutatók az úgynevezett egypontos mutációk (egynukleotid-polimorfizmusok, SNP-k) kombinációit keresték. Ezek a DNS-lánc egyetlen bázismolekuláját érintő változások jellemző mintázatot mutatnak a több ezer éven keresztül együtt élő embercsoportokon belül.
A tanulmány – ahogy várható volt – igazolta a zsidók közel-keleti, levantei eredetét, amint azt az ősi héber írások dokumentálják. Ez a leszármazási vonal tisztán látható a mai közösségekben, sok-sok generációval azután, hogy a zsidókat kiűzték Izraelből. Váratlanabb volt azonban a felfedezés, hogy a zsidó SNP-mintázatok közelebb állnak a ciprusiak és a drúzok mintázatához, mint a Közel-Keleten élő más népességekéhez.
A publikáció szerint a diaszpórában élő zsidóknál, akiket szorosan összekötnek a közösségi, kulturális és vallási hagyományok, erőteljesen fennmaradt a genetikai folytonosság, noha a befogadó népesség DNS-ének nyomai is fellelhetők kisebb-nagyobb mértékben.
A nem-zsidó népesség körében az SNP-k mintázata szoros kapcsolatot igazolt a beduinok, jordániaiak, palesztinok és szaúd-arábiai emberek között. Az egyiptomiak, marokkóiak, berberek és jemeniek genetikai mintázata azonban jobban hasonlított a Szahara déli részén élő népek mintázatához. A korábbi, hasonló SNP-elemzések kutatási eredményeit az úgynevezett HapMap Projektben tették közzé.
A rasszok téves felfogásáról szóló vitákat megelőzendő a tudósok hangsúlyozzák, hogy az SNP-mintázatok nem jelzői az emberi intelligenciában, képességekben vagy egészségben lévő különbségeknek. Mint Behar kiemelte, ezek a mintázatok nem befolyásolják a géneket, az örökítőállomány azon részeit, amelyek a testet felépítő és működtető fehérjéket kódolják. Hozzátette, hogy kétségbeesne, ha kutatásait rossz célokra, genetikai profilírozásra, például a „ki számít zsidónak” kérdés eldöntésére használnák. „A genetikának semmi köze a zsidó identitás meghatározásához” - hangsúlyozta az izraeli tudós.
