hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

 

DNS-szabászatot alapítottak

Pénzért szabják át az emberi genetikai kódot a világ 10 legjobb egyeteme közé sorolt a Harvard és az MIT kutatói, adja hírül a Qubit.

A Beam Therapeutics nevű startupot 87 millió dollár alaptőkével hozta létre a két egyetem közös kutatóintézetében, a Broad Intézetben is együtt dolgozó David Liu biokémikus és Feng Zhang biomérnök. Génmódosító eljárásaik tökéletesítése és kereskedelmi hasznosítása révén genetikai betegségek egész sorának a jövőbeni gyógyítását ígérikírja a Qubit.

A most 45 éves Liu az utóbbi egy-két évben hívta fel magára a génmódosítás iránt élénken érdeklődők figyelmét: olyan módszert fejlesztett, amely az emberi örökítőanyag alapegységeit, a nukleotid bázisokat egyenként képes cserélgetni. Ez már csak azért is figyelemre méltó, mert a DNS összesen nagyjából 3 milliárd bázispárból áll. A bázisok, szám szerint négy, egymással összekapaszkodva tartják egyben a DNS dupla szálát. Az adenin a timinnel (A-T), a citozin pedig a guaninnal (C-G) tud összekapcsolódni. Liu tavaly a Nature tudományos magazinban ismertette módszerét, amellyel a bázisokat páronként lehet cserélgetni.

A DNS-szabászatot korábban már a Liuval most társuló Zhang forradalmasította. Öt éve fejlesztett és azóta is folyamatosan tovább tökéletesített génsebészeti módszerével a szövegszerkesztők kivágás-beillesztés parancssorához hasonlóan működő molekuláris rendszert alkotott.

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink