hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Csimpánzok is tudnak kő-papír-ollózni

Csimpánzoknak tanították meg a kő-papír-olló nevű játék szabályait japán kutatók. A Kiotói Egyetem emberszabásúakkal foglalkozó kutatóintézetének szakértői csütörtökön mutatták be eredményeiket.

A kísérletben hét csimpánz vett részt, amelyeknek monitoron mutattak be kettőt a játékhoz használt három kézmozdulatból. E három mozdulat a követ jelképező ökölbe zárt kéz, a papírt jelképező nyitott tenyér és a két ujj által megformált olló.

Ha a győztes kézre mutattak, a csimpánzok jutalmul ételt kaptak. A kísérletet naponta mintegy 140 alkalommal ismételték. A kutatók kiemelték: átlag 100 nap után a 7 majomból 5 az esetek több mint 90 százalékában helyesen választott.

A csimpánzok ez alapján egy négyéves gyerek értelmi szintjén lehetnek, mert ez az a kor, amikor a gyerekek képesek megtanulni a játék szabályait, mondta el Macuzava Tecuro, a kutatás vezetője. A szakértő a következőkben azt akarja megtudni, képesek lehetnek-e a csimpánzok arra, hogy egymás ellen kő-papír-ollózzanak, olvasható az NKH japán tv-társaság honlapján.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink