hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Csermely Péter: Minden nap tanulok a diákoktól

Dr. Csermely Péter tudományos tevékenységét az elmúlt 15 évben a hálózatkutatás fedte le, előtte biokémikusként végzett kísérleteket.

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából Széchenyi-díjat vehetett át dr. Csermely Péter, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára. Nagy büszkeségnek tartja, hogy hálózatkutatással foglalkozó kutatócsoportjából több igen sikeres startup cég is kinőtt már. A vele készült interjúban arról is beszélt, hogy kutatási területének multidiszciplinaritása miatt folyamatosan újat tud tanulni munkatársaitól és diákjaitól.

„Ahogyan az az élettudományokban általánosan igaz, legalább 100 embernek kellett volna kimennie átvenni a díjat, ezért úgy veszem, hogy az elismerés mindannyiunk munkáját dicséri” – mondta Csermely Péter. Az egyetemi tanár a komplex rendszerek adaptációs, tanulási és döntéshozatali mechanizmusainak hálózatos vizsgálata területén elért iskolateremtő, a gyógyszerkutatásban is sikeresen alkalmazott eredményei, valamint a tudományos élet ifjú tehetségeinek felkutatása és pályájának egyengetése érdekében végzett, nemzetközileg is kiemelkedő tevékenysége elismeréseként vehette át a Széchenyi-díjat.

A tudományos tevékenységét az elmúlt 15 évben a hálózatkutatás fedte le, előtte biokémikusként végzett kísérleteket. A stresszfehérjék vizsgálatából kiderült, hogy egy ilyen fehérje ezer másikkal áll kapcsolatban, ezért kellett egy olyan eszköz, amivel ezt a komplexitást meg lehet érteni – idézte fel Csermely Péter. Hozzátette: a hálózatkutatás éppen akkortájt forrott ki annyira, hogy használható legyen ilyen esetekben. Mint mondta, kutatócsoportjával szerencsések voltak, mert akkoriban a biológiai irány nem volt lefedett, ezért egy kevésbé járt területen tudtak és tudnak máig is dolgozni. Alapvetően a rákos megbetegedésekkel kapcsolatban végeznek hálózati kutatásokat, amiből már három startup cég is kinőtt, ezek közül eddig a legnagyobb karriert a Turbine futotta be, ami ma már egy 40 fős középvállalat lett, és a világ tíz legnagyobb gyógyszergyártó cégei közül hárommal közös projektet visz – emelte ki Csermely Péter.

Az egyetemi tanár szerint fontos, hogy az itt végzett kutatásoknak gyakorlati alkalmazása is van: ezekkel az eljárásokkal nagy bizonyossággal meg lehet jósolni, hogy ha több, a rákos terápiában alkalmazott szert egyszerre adnak egy adott tumorsejthez, akkor milyen lesz az együttes hatásuk – mutatott rá. Ez pedig a gyógyszergyárak számára kiváló eredmény, mert így több évvel le lehet rövidíteni azt az időt, amíg egy adott terápia elérhető lesz a betegek számára; és minél hamarabb lehet szelektálni a gyógyszercélpontok közül, annál olcsóbb lesz az adott gyógyszer – ismertette a hálózatkutatás ipari lehetőségeit Csermely Péter.

Érdekességként, és a hálózatkutatás egyik szépségeként említette, hogy az általuk is kutatott hálózatok hasonlóan működnek sejtek esetén és társadalmi szituációkban. Ezért előfordul, hogy amikor a sejtek szintjén nem értenek egy adott problémát, akkor egészen más irányból közelítve megvizsgálják, hogy mi lenne, ha a fehérjék egy baráti társaság tagjai lennének – magyarázta a professzor. Az így kapott eredményeket pedig vissza lehet vetíteni a sejtek szintjére, és meg lehet mondani, hogy a molekuláris hálózatban kik a „véleményformálók”, kik irányítják az információkat stb. Rákos betegségek esetén például egy-egy fehérje szerepe is kiderülhet ezzel az eljárással.

Csermely Péter elmondása szerint minden nap tanul valamit diákjaitól, aminek az az egyik oka, hogy a hálózatkutatás multidiszciplináris terület. Ezért minden tanítványát a tanárának tekinti, különösen azokat, akik erősek matematikából.

A teljes beszélgetést a Semmelweis Egyetem portálja közli.

(forrás: Semmelweis Egyetem)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink