hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Tudomány

Biológiai alapokon nyugszik a pszichopátia

Az agy érzelmeket, valamint az ösztönöket és a döntéshozást kezelő részeinek hibás kapcsolódásai jellemzik a pszichopatákat, állapította meg egy brit tanulmány.

A tudósok gyilkosságokat, hirtelen felindulásból elkövetett emberöléseket, többszörös erőszakot elkövető pszichopatákat tanulmányoztak. Sok szakértő szerint főként a társadalmi tényezők felelősek az antiszociális viselkedés kialakulásáért, az új tanulmány azonban biológiai alapokra helyezi a kóros állapot kialakulását. A vizsgálatok az agy két kulcsfontosságú területet összekötő szakaszában találtak olyan hiányosságokat a pszichopatáknál, amik normális embertársaiknál nem voltak jelen.

A londoni Kings College Pszichiátriai Intézetének tanulmánya a jövőben lehetővé teheti a rendellenesség kezelését, ugyanakkor hatással lehet a kutatásokra és az igazságszolgáltatásra is, nyilatkozott dr. Michael Craig a tanulmány szerzője. „A pszichopátia önmagában, minden más mentális betegség nélkül, súlyos bűncselekmények elkövetéséhez vezet” – utalt a tanulmányozott alanyokra Craig. „Összességében megállapítható, hogy a pszichopaták agyi kapcsolódásai nem voltak olyan jók, mint a nem pszichopatáké. Ezeket a kapcsolódásokat leginkább két területet összekötő utakhoz hasonlítanám, amin a pszichopatáknál kátyúk keletkeztek, amik nincsenek karbantartva.”

A pszichopátia szélsőségeit a hollywoodi kasszasikerek olyan karakterekkel ábrázolják, mint például a sorozatgyilkos kannibál Hannibal Lecter. Ezek a figurák általában áthágják a társadalmi normákat, manipulatívak, lobbanékonyak és szenzációhajhászok, miközben látszólag nem tanúsítanak empátiát vagy bűntudatot.

Craig szerint eredményeik még nem alkalmasak egy olyan eljárás kifejlesztéséhez, amivel a bűncselekményeket elkövetése előtt kiszűrhetnék a potenciális pszichopata bűnözőket, mivel jelenleg még nem tudják megmagyarázni hogyan, mikor, vagy miért sérülnek meg az agyi kapcsolódások. A brit tanulmány azért sem tekinthető perdöntőnek, mert a tanulmányban megvizsgált pszichopata alanyok száma alacsony volt, mindössze kilenc pszichopatát és kilenc nem pszichopatát analizáltak. Ennek fő oka, hogy előbbi csoport tagjait nem könnyű együttműködésre bírni, és az agyletapogatásokhoz is különleges óvintézkedéseket kellett foganatosítani, taglalta Craig

A tanulmány során egy új agy-leképezési technikát alkalmaztak a pszichopaták agyának alaposabb elemzéséhez, miután több korábbi tanulmány is megállapította, hogy az az amigdala, az agy érzelmeket feldolgozó egyik része és az ösztönöket kontrolláló, valamint a döntéseket kezelő orbitofrontális kéreg szerkezetileg és funkcionálisan is különböznek a pszichopatáknál. „Sokáig nem rendelkeztünk olyan technikával, amellyel bármilyen értékelhető módon szemügyre tudtuk volna venni a két agyterület kapcsolódásait” – mondta Craig.

Az új technika, az úgynevezett diffúziós mágneses rezonanciás képalkotás (DT-MRI) lehetővé tette a kutatók számára hogy bepillantsanak a két agyterületet összekötő idegrostrendszerbe, a fehérállományba. Amellett hogy egyértelmű szerkezeti hiányokra bukkantak a pszichopatákban, azt is sikerült kimutatni, hogy a rendellenesség mértéke összefügg a pszichopátia mértékével.

Balázs Richárd, sg.hu

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink