hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

Az anyák fogyása után született csecsemők szíve egészségesebb

A műtét folytán bekövetkezett fogyás és az egyéb testi változások pozitívan hatnak a gyulladással kapcsolatos génekre – erről számoltak be a kutatók a Kanadai Kardiovaszkuláris Kongresszuson. A szerzők kimutatták, hogy az anya kövérsége befolyásolja az utód génjeit, de ez a fogyással a csecsemőre nézve kedvezően megváltozik.

Kimutatták, hogy azoknak a csecsemőknek, akik azután születtek, hogy anyjuk egy bariátriai műtét következtében lefogyott, kevesebb kardiovaszkuláris rizikófaktoruk van, mint a műtét előtt született testvéreiknek.

A kutatás az epigenetikai változásokkal foglalkozott, azzal, hogy a környezeti tényezők hatására miként kapcsolódnak ki és be a génjeink. A vizsgálat újdonsága az volt, hogy a tudósok azt tanulmányozták, miként hatnak e tényezők a magzati életben a gyermekek DNS-ére anélkül, hogy a DNS szekvenciáját megváltoztatnák.

Eredetileg úgy vélték, hogy a genetikai variabilitásért egyedül a DNS szerkezete a felelős. Ma már azonban tudjuk, hogy a gének expressziója is számít, és erre számos folyamat hat, amelyek ki- vagy bekapcsolják a géneket. Az is ismert, hogy ezt a ki-be kapcsolást metilcsoportok végzik – ezek DNS-hez kapcsolódását a DNS metilációjának nevezik. Ez a folyamat megváltoztatja a gén expresszióját, de szekvenciáját változatlanul hagyja. A több metiláció kikapcsolja a géneket, a kevesebb pedig be.

Az anya kövérsége a megszületett gyermek kifejezett kövérségéhez vezethet genetikai, környezeti és epigenetikai hatások révén. A terhesség alatti kövérség növeli annak valószínűségét, hogy a gyermek egész életében testsúlyproblémákkal fog küszködni és növeli szívbetegségének kockázatát is.

A Laval Egyetem bariátriai sebészei és kutatói azt mutatták ki, hogy ha az anya bariátria (bypass) műtéten esik át és lefogy, akkor ezután született gyermekei kisebb valószínűséggel lesznek kövérek, jobb lesz az inzulirezisztanciájuk, alacsonyabb a vérnyomásuk és csökken náluk a kardiovaszkuláris betegség kockázata.

Az anyák fogyása után született csecsemők szíve egészségesebb (matton.hu)Dr. Frédéric Guénard – aki dr. Marie-Claude Vohl szupervíziója mellett dolgozott – és munkatársai azt akarták kideríteni, mi az oka a szívbetegség kockázatcsökkenésének. Húsz anya 25 olyan gyermekétől vettek vérmintát, akik a bariátriai műtét után születtek, és 25 olyan testvérüktől, akiknek anyjuk még a műtét előtt adott életet. A gyermekek 2–24 évesek voltak. Anyáik átlagos BMI-je a műtét előtt 45 kg/m2 volt, a műtét után pedig 27. (Bariátriai műtétet azoknak javasolnak, akiknek BMI-je meghaladja a 40 kg/m2-t vagy a 35 kg/m2-t, s emellett még a kövérséggel kapcsolatos betegségük, például diabéteszük van.)

A gyermekek vérmintáit a Infinium HumanMethylation450 BeadChip-pel vizsgálták meg, amely kimutatja a gének azon változásait, amelyeket a metiláció okozott. Kiderült, hogy a metiláció szintje rendkívül nagymértékben különböző volt a műtét előtt és után született gyermekekben. Több mint 5500 gén metilációját befolyásolta, hogy a gyermek a bariátriai műtét előtt vagy után született. Azaz, a fogyás következtében megváltozott méhen belüli környezet igen nagy hatással van a magzatban a gyulladással kapcsolatos gének expressziójára.

Dr. Guénard ezért azt hangsúlyozta:nagyon fontos, hogy életünk minden szakaszában megőrizzük egészséges testsúlyunkat. A továbbiakban azt tartják szükségesnek vizsgálni, hogy hasonló jelenség figyelhető-e meg azoknak az anyáknak a gyermekeiben is, akik más módon fogytak le.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: Medical News Today, MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink