hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

 

Az Alzheimer-kór kialakulásának kockázati faktora a fogínybetegség

A University of Central Lancashire fogorvosi karának kutatói két tanulmányban is arra a következtetésre jutottak, hogy összefüggés állapítható meg a fogínybetegség és az Alzheimer-kór kialakulása között.

 Az első vizsgálat eredményeit a Journal of Alzheimer’s Disease folyóiratban közölték, és megállapították, hogy az agyszövetekben is megtalált Porphyromonas gingivalis baktérium által kibocsátott gingipains enzim lehet az egyik faktor, ami betegség kialakulásában szerepet játszhat. A kutatók leírták, hogy a gingipains enzim hatására az idegsejtek tau fehérjét bocsátanak ki, mely idővel egészséges idegsejtekhez kapcsolódhat, és elölheti őket, később pedig tau-fibrillumok alakulhatnak ki (ez az Alzheimer-kór egyik fő hisztológiai tünete).

A másik vizsgálat a Journal of Alzheimer’s Disease Reports folyóiratban jelent meg, és ebben a kutatók azt írják le, hogy a gingipains enzim egy prekurzor révén az amiloid-béta plakkok, a betegség másik jellemző tünetének kialakulásához is hozzájárul.

Forrás: Shalini Kanagasingam et al, Antimicrobial, Polarizing Light, and Paired Helical Filament Properties of Fragmented Tau Peptides of Selected Putative Gingipains, Journal of Alzheimer's Disease (2022).

Fotó: archív
Fotó: archív

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink