hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

Amerikai tudósok a leukémiánál fellépő genetikai változásokat mutattak ki

Jellegzetes genetikai változások következnek be azokban a rákos sejtekben, amelyek a legelterjedtebb gyermekkori daganatos megbetegedésben, az akut limfoblasztos leukémiában (ALL) a kór kiújulását okozzák. Az eredményekről a tudósok a Science című tudományos lapban számoltak be.

Az ALL a leggyakoribb gyerekkori daganat, a betegség a vérsejteket és a csontvelőt érinti. A kór első jelentkezésekor a betegek 80 százaléka meggyógyul. A páciensek 20-25 százaléka azonban visszaesik, esetükben mindössze 30 százalékos a túlélési arány.
A Memphisi St. Jude gyermekkórház kutatói 61 gyermek esetében vizsgálták meg a daganatos sejtek genomját a diagnózis felállításakor, majd később a betegség kiújulásakor. Ennek alapján a kutatóknak sikerült kimutatniuk a betegség két stádiumában a daganatos sejtek között meglévő kulcsfontosságú genetikai különbségeket.
Ezek a genetikai változások a betegség kiújulásakor érintik a fehérvérsejtek egyik fajtáját, a B-limfocitákat, a tumorszupresszor géneket. Néha a változások közvetlenül érintik azokat a géneket, amely a daganatterápiára való fogékonyságot szabályozzák.
„Ahhoz, hogy a leukémia gyógyításához szelektíven ható és kevésbé toxikus gyógyszereket állítsunk elő, tökéletesen kell értenünk azokat a genetikai változásokat, amelyek a betegséget, valamint a kór kiújulását okozzák” – nyilatkozta a kutatók egyike, Charles Mullighan.
Amennyiben sikerül feltérképezni a genetikai tényezőket, amelyek közrejátszanak a betegség kiújulásában, már a kórisme felállításakor ki lehet szűrni azokat a pácienseket, akiknél fennáll a visszaesés lehetősége. E felismerésnek köszönhetően olyan gyógyszereket állíthatnak majd elő, amelyek képesek megszakítani ezt a kóros folyamatot.
„Ez a kutatásaink végső célja” – hangsúlyozta Charles Mullighan.
James Downing, aki szintén részt vett a vizsgálatokban, azt emelte ki, hogy az esetek többségében a visszaesésért felelős sejtek már az elsődleges diagnózis felállításakor is jelen vannak a páciens szervezetében.

MTI/Reuters

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink