hirdetés
2019. augusztus. 18., vasárnap - Ilona.
hirdetés

 

Agyi jeleket alakítottak szintetikus beszéddé

Beszédképtelenné vált pácienseknek nyújthat reményt az agyi jeleket szintetikus beszéddé alakító új technológia, amelyet amerikai kutatók fejlesztettek ki, írja az MTI nyomán a Lokál.

hirdetés

A Kaliforniai Egyetem tudósai elektródákat ültettek önkéntesek agyába és dekódolták a beszédközpont jeleit, majd a beszédszervek – ajkak, állkapocs, nyelv és gégefő – számítógép által szimulált verziói segítségével beszédet hoztak létre.

A beszéd többnyire érthető volt, egyes részeken némiképp elmosódott.

A kutatók az eredmények alapján remélik, hogy némi fejlesztéssel egy orvosilag használható műszert alkothatnak, amely nagy segítséget jelenthet a jövőben a beszédképtelen páciensek számára.

“Sokkoló volt, amikor először hallgattuk az eredményt, nem hittünk a füleinknek. Hihetetlenül izgalmas volt, hogy a valódi beszéd számos aspektusát megjelenítette az átalakító” – mondta Josh Chartier, a Nature című lapban megjelent tanulmány társszerzője.

“Nyilván még sok munkára van szükség ahhoz, hogy természetesebb és érthetőbb legyen a beszéd, de nagyon lenyűgöző volt számunkra, milyen sok dekódolható az agy aktivitásából” – tette hozzá.

Az embert beszédkészségétől megfoszthatják az agyi érkatasztrófák és olyan betegségek, mint a Little-kór, vagy újszülöttkori agysérülés, az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS), a Parkinson-kór, a sclerosis multiplex, agyi sérülések és bizonyos esetekben a rák is.

Egyesek olyan eszközt használnak, amely a szemmozgást vagy az arc izmainak mozgását követve sok munkával betűnként jegyzi le a szavakat. A szöveg vagy beszéd ilyen módú szintetizálása nagyon lassú, általában percenként legfeljebb tíz szó kimondására képes a műszer. A természetes beszéd során viszont percenként 100-150 szó az átlagos.

Az öt önkéntes mindegyike képes a beszédre, azért kaptak lehetőséget a kutatásban való részvételre, mivel epilepsziás páciensek lévén már ideiglenesen elektródákat ültettek az agyukba, hogy az idegsebészeti beavatkozás előtt feltérképezzék a rohamaikat. A jövőbeli tanulmányok során a technológiát beszédre képtelen pácienseken fogják tesztelni, közli a lap.

(forrás: MTI, www.lokal.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 10,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink