2017. január. 23., hétfő - Zelma, Rajmund.


A mítoszok evolúciója

Hogyan változnak a történetek, miközben generációról generációra továbbadjuk őket? A biológusoktól tanult filogenetikai analízis módszerével tanulmányozva a mitológiákat, a humán migráció a paleolit korig feltérképezhető, sőt a remények szerint az azonosított prehisztorikus protomítoszok révén olyan korszakban pillanthatunk be őseink mentális állapotába, amikor a Homo sapiens még nem az egyetlen emberfaj volt a Földön.

A kutatókat régóta foglalkoztatja, mi lehet az oka, hogy térben és időben elkülönülő kultúrákban igen hasonló komplex mitikus történeteket mesélnek az emberek. Az új kutatási módszerek az evolúciós biológia eszközeit használva arra is képesek, hogy feltárják a mítoszok történetét, és bepillantást engednek egyes mítoszok történelem előtti kialakulásába, valamint a Homo sapiens migrációs útvonalaiba, írja Julien d’Huy történész a Scientific American című ismeretterjesztő magazinban.

Az egyik ismerős mítosz görög verziója arról számol be, hogy Artemisz, a szűzlányok védelmezője és a vadászat istennője azt követeli szolgálólányaitól és kísérőitől, hogy szüzességi fogadalmat tegyenek. Egyik kísérője, a leggyönyörűbb Kallisztó (a görög név legszebbet jelent) megtetszik Zeusznak, így a főisten megerőszakolja és teherbe ejti a lányt, aki később fiút szül. Miután Artemisz száműzi, Héra bosszúja is lecsap Kallisztóra: Zeusz felesége medvévé változtatja. Múlnak az évek, és egyszer a fiú – Arkasz – egy vadászat során anyjába botlik, aki üdvözölni akarná, de a fiú nem ismeri fel, és dárdájával célba veszi. Ekkor Zeusz közbelép: az égbe emeli, és a Nagy Medve csillagképpé alakítja Kallisztót, így akadályozva meg az anyagyilkosságot, Arkasz pedig a Kis Medve csillagképpé válik.

Az USA észak-keleti részén élő irokézeknél is hasonló vadász-mítosz számol be az Ursa Major kialakulásáról. Ebben az esetben három vadász üldöz egy medvét, és a megsebesített állat vére festi színesre az őszi leveleket. A medve üldözőivel együtt felmászik egy hegyre, fellépnek az égbe, és a Nagymedve csillagképpé alakulnak. A szibériai csukcsok szerint az Orion csillagkép egy rénszarvast űző vadász, míg a rénszarvas a Kassziopeia csillagkép.

Habár az állatok és a csillagképek különbözhetnek, a történet alapvető struktúrája mindenhol ugyanaz (egy ember vadászik egy állatra, majd csillagképekké alakulnak), jegyzi meg d’Huy, hiszen valamennyi idézett történet az Afrikában, Európában, Ázsiában és Amerikában egyaránt fellelhető, Kozmikus Vadászat néven ismert mítosz-család tagja, és olyan emberektől származik, akik több mint 15 000 évvel ezelőtt éltek.

A folkloristák, antropológusok, etnológusok és nyelvészek régóta szeretnék megfejteni, mi az oka, hogy igen hasonló komplex mitológiai történeteket mesélnek egymástól térben és időben igen messze lévő kultúrákban. Az elmúlt években a számítástechnika segítségével végre igen ígéretes tudományos megközelítés jött létre: az összehasonlító mitológiakutatók adaptálták az evolúcióbiológusok módszerét, és filogenetikai analízis révén családfát rajzolnak a mítoszok számára, azaz feltárják, hogy melyik mitológiai történet melyik másik történetből alakult ki a mítoszok evolúciója során.

Julien d’Huy a Kozmikus Vadászat mellett többek között a Pygmalion és a Polyphemus mítosz-család tagjait is elemezte az evolúcióbiológia statisztikai és számítógépes modellező technikái révén (a Pygmalion mítosz-család tagjai mind azt ábrázolják, hogy egy férfi létrehoz egy szobrot, majd szerelembe esik vele, és a szobor megelevenedik, a Polyphemus mítosz-család tagjai arról szólnak, hogy egy férfi csapdába esik egy szörny barlangjában, majd a barlangból kiáradó nyáj egy tagjára kötözve magát menekül meg a szörnytől. Ez utóbbi számunkra leginkább Odüsszeusz és a küklopsz történetéből ismerős, Homérosz művében nevezik a szörnyet Polyphemus-nak, azaz görögül „legendákban bővelkedő”-nek). E mítosz-családok filogenetikai elemzése bizonyítja, hogy a mítoszok változása a népek vándorlását követi, Afrikából Eurázsiába, majd Amerikába.

d’Huy és a modern mitológiai filogenetikai analízis szerint tehát nem a Carl Jung által feltételezett kollektív tudattalan és az ember univerzális pszichés struktúrája a felelős azért, hogy különböző kultúrák hasonló mítoszokat produkálnak. Már csak azért sem, mert pl. a Kozmikus Vadászat történetei majdnem teljesen hiányoznak Ausztráliából, Indonéziából és Új-Guineából, azonban gyakoriak a Bering-szoros mindkét oldalán. A mítosz-család tagjait minden bizonnyal az első amerikaiak eurázsiai ősei hozták magukkal.

Mint d’Huy írja, a mítoszok kiválóan elemezhetők filogenetikai analízissel, mivel a biológiai fajokhoz hasonlóan fokozatosan változnak, egyes részek kiesnek a történetből, míg újak hozzáadódnak a migráció során. A mítosz diszkrét elemeit mythémáknak nevezik – a mythema a génekhez hasonlóan a fajnak megfeleltethető mítosz-család öröklődő alapeleme; mythema pl. a Kozmikus Vadászatban a tabutörő nő, vagy az isteni közbeavatkozásra megállított vadászat, vagy az egy isten által csillagképpé változtatott állat. d’Huy a Kozmikus Vadászat filogenetikai analízise során a történet 47 verzióját használta fel, ezekben 93 mythemát azonosított, majd a beszélők vándorlásának pontos időbeli térképét tudta felrajzolni Eurázsiából Amerikába.

A Pygmalion mítosz-család filogenetikai analízise többek között bemutatja azt a migrációt, ami Afrika észak-keleti részéről déli része felé történt 2000 évvel ezelőtt, és feltárja, hogy a görög és madagaszkári történetek közös őse 3-4000 évvel ezelőtt a szaharai berber törzsek között keletkezhetett. A Polyphemus mítosz-család 56 tagját és azok 190 mythemáját elemezve pedig az derült ki, hogy két fő migrációra is sor került Eurázsiából Amerikába, az elsőre a paleolit korban, a másodikra az állattenyésztés elterjedése idején, a neolit korban. d’Huy következő munkája az lesz, hogy filogenetikai módszerekkel feltárja az életadó nappal kapcsolatos paleolitkori mítoszok rokonsági hálózatát, és a történész abban bízik, hogy a módszerrel képes annyira behatolni a múltba, hogy olyan mítikus történeteket azonosíthat, amelyek fényt derítenek a H. sapiens és a paleolit óta kihalt többi emberfaj – pl. neandervölgyi, denisovai – interakcióira is.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Könyveink