hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

A megzavart belső óra és a pszichés zavarok

A nappali alvás nem helyettesíti az éjszakait. Ha a szervezet külső kényszerből nem a belső ritmusával összhangban működik, gyakoribbak a pszichés zavarok, írja a PharmaOnline.

A nappalok és éjszakák ritmikus egymásutánjának a megzavarása, például azzal, hogy éjszakánként fokozott aktivitást mutat valaki, míg nappal inkább inaktivitás jellemzi, hangulati és közérzetbeli változásokkal jár, és pszichés kórképekkel társulhat, mutat rá egy nagy esetszámú, több mint 91 000 fő bevonásával végzett vizsgálat. Azonban az, hogy a cirkadián ritmus felborulása és az ezzel kapcsolatba hozható pszichés panaszok közül mi az ok, és mi az okozat, nem derült ki ebből a nemrégiben publikált megfigyeléses vizsgálatból sem.

A Glasgow-i Egyetem kutatói a UK Biobankkal együttműködve 91 105 személy bevonásával végeztek egy olyan vizsgálatot, amely részeként  a bevont személyeknek 7 napon keresztül mozgásvizsgáló rendszert (accelerométert) kellett a csuklójukon viselniük. A mozgást, gyorsulást és fizikai aktivitást mérő eszközzel nyert adatokat vetették össze a pszichés egészségre vonatkozó kérdőívben kapott válaszokkal.

Copyright: <a href='https://hu.123rf.com/profile_lculig'>lculig / 123RF Stock fotó</a>

A kutatók azt találták, hogy az alvásidő alatti (éjszakai) aktivitás és a nappali inaktivitás a depresszió, illetve a mániás depresszió fokozott kockázatával jár együtt; a kapott OR-értékek 1,06, illetve 1,11 voltak. Továbbá, a megzavart nappal-éjjel ciklusok kifejezettebb hangulati instabilitással (OR 1,02) és szubjektív magányérzettel (OR 1,09) társultak, illetve az érintetteknél magasabb fokú volt az egészséggel való elégedetlenség is. Nem változtatott az eredményeken az sem, ha a lehetséges zavaró faktorok (nem, életkor, életmód, képzettség, testtömegindex, gyermekkori trauma stb.) hatását statisztikai módszerekkel kiiktatták.

A felborult nappal-éjjel ritmicitás pszichés egészségre kifejtett kedvezőtlen hatása már régebbről ismert. Igaz, hogy korábban viszonylag kis esetszámú vizsgálatok eredményei alapján születtek meg az erre a kapcsolatra rámutató eredmények, és a különféle potenciális zavaró tényezők hatását nem minden esetben szűrték ki konzekvens módon.

A most citált nagy mintaszámú vizsgálatban ismét bizonyították a megzavart biológiai óra és a pszichés panaszok közötti kapcsolat, bár az ok-okozati viszony igazolása ez esetben sem történt meg. Emellett, a szakértők ennek a friss vizsgálatnak a gyenge pontjaként azt említik, hogy a bevont személyek átlagéletkora 62 év volt, miközben a pszichés zavarok mintegy 75 százaléka már 24 éves kor előtt elkezdődik. Nem zárható ki, hogy egy fiatalabb populáción tanulmányozva a cirkadián ritmicitás és a pszichés egészség kapcsolatát, ettől eltérő eredmény születik, közli a lap.

(forrás: PharmaOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink