hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

 

A halálközeli élményekkel kezdik

A gyász feldolgozásában kíván segítséget nyújtani a Napfogyatkozás Egyesület és a TIT Szabadegyetem Halál és gyász című hat részes előadássorozata, amelyet február 19-től kéthetente rendeznek meg a budapesti Kossuth Klubban.

A legtöbb családban a halál tabutéma; az elhallgatás és titok légkörében mindenki külön-külön igyekszik megbirkózni a gyász fájdalmával, ám néha annyira sikertelenül, hogy az ebből adódó kommunikációs problémáknak akár válás vagy elmagányosodás is lehet a következménye - vélik az egyesület szakemberei.

A Polcz Alaine halál- és gyászkutató által alapított Napfogyatkozás Egyesület a gyászolók segítését tűzte ki céljául: ismeretterjesztő programjaikkal a halálról való párbeszéd elindulásában és a szeretettek elvesztésével kapcsolatos félelmek feloldásában kívánnak segítséget nyújtani.

Az első előadáson a halálközeli élményekről és magyarázataikról beszél majd Pilling János pszichiáter, március 5-én pedig a születés körüli gyászról tart előadást Singer Magdolna mentálhigiénés szakember, az egyesület elnöke. A gyász lélektanáról és a gyászolók segítéséről március 19-én Pilling János értekezik, az április 2-i előadáson pedig az öngyilkosságról beszél Oriold Károly, a Lélekben Otthon Alapítvány elnöke.  Április 16-án Benczúr Lilla, klinikai szakpszichológus bemutatja, hogyan jelenik meg a gyász a különböző kultúrákban, a sorozat zárásaként pedig a személyiségfejlődés eszközeként beszél a gyászról Singer Magdolna április 30-án. Az előadások 17.30-tól kezdődnek a Kossuth Klub épületében. Részletes információk az egyesület Facebook-oldalán  olvashatók.

(forrás: MTI)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink