hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

A Facebook és az MRI-vizsgálat

Az amerikai New York University (NYU) orvosai olyan módszer kidolgozását tűzték célul, amely akár tízszeresére is gyorsíthatja az MRI-vizsgálatot, és ehhez a Facebookot hívták segítségül, írja a Qubit.

A Facebook a Cambridge Analytica-botrány kirobbanása előtt már megpróbált szert tenni a felhasználók orvosi adataira: a cég több nagyobb amerikai kórháztól igényelt anonim adatokat egy kutatási projekthez, de a botrány kirobbanásakor visszakoztak, és azt állították, hogy nem gyűjtöttek egészségügyi adatokat, a program pedig nem lépett működési fázisba.

A közös projektben, amely a fastMRI névre hallgat, a felvételek elkészítéséhez mesterséges intelligenciát használnak majd: ez nyújt segítséget annak a kiszűrésében, hogy melyik adat érdekes, és mit nem kell beszkennelni, a kevesebb szkennelés pedig gyorsabbá teszi a vizsgálatot. A mesterséges intelligencia ezután kitölti azt a hézagot, amelyet az értéktelenebbnek ítélt, kihagyott részlet okozott, nagyjából úgy, ahogy a természetes észlelésünk is működik. A fő problémát a pontosság okozza, hiszen a legapróbb hiba is élet és halál közötti különbséget jelentheti: néhány pixelhiba vagy egy jelentéktelennek ítélt, de mégis fontos adat akár egy tumorra utaló nyomot is elleplezhet.

A projekt egyelőre még csak kísérleti stádiumban jár, de sokan már azon aggódnak, hogy a közösségi oldal vajon mihez kezd majd a felhasználók orvosi adataival – miközben nagyon valószínű, hogy ha valamihez, hát a képelemzéshez igencsak értenek a cégnél, írja a lap.

(forrás: Qubit)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink