hirdetés
2017. augusztus. 21., hétfő - Sámuel, Hajna.

A rivaroxaban és az enoxaparin/K-vitamin antagonista kezelés összehasonlítása vénás thromboemboliában szenvedő, krónikusan veseelégtelen betegek esetén

Szimptomatikus vénás thromboemboliás eseményen (VTE) átesett, krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek esetén magasabb a rekurrens VTE kockázata. Az EINSTEIN DVT és EINSTEIN PE vizsgálatokban a vesefunkció károsodása emelte a major vérzés kockázatát az enoxaparin/K-vitamin antagonista (VKA) csoportban, míg a rivaroxabannal kezelt betegek esetén nem.

A rivaroxaban egy orális Xa faktor gátló, kiszámítható farmakokinetikai és farmakodinámiás jellemzőkkel, amelynek az orális alkalmazás után gyorsan kialakul a hatása (az alvadásgátló hatás csúcsa 2-4 órával a bevétel után), és amely mellett nem szükséges az alvadási paraméterek rutinszerű monitorozása. A rivaroxaban eliminációja kettős, kétharmada metabolizálódik, a metabolitok fele-fele arányban renális és hepatikus úton választódnak ki, a maradék egyharmad pedig változatlan formában ürül a vizelettel. Ennélfogva, a rivaroxaban plazmakoncentrációja, és felezési ideje kismértékben növekedik a kreatinin-clearance (CrCl) csökkenésével.

Az alvadásgátló kezelés a vérzéses szövődmények emelkedésével társul. Mivel a rivaroxaban részben a vesén keresztül választódik ki, logikusnak tűnhet a dózis csökkentése veseelégtelenség esetén. Mindazonáltal, egy prospektív regiszter adatai szerint a súlyos veseelégtelenség a fatális tüdőembólia (PE) incidenciájának az emelkedésével is társul, amely messze meghaladja a fatális vérzéses szövődmények kockázatát szimptomatikus VTE-ben szenvedő, kis molekulasúlyú heparinnal (LMWH) és VKA-val kezelt betegek esetén. Továbbá, a közelmúltban az is beigazolódott, hogy a középsúlyos és súlyos veseelégtelenség az első VTE kialakulásának rizikófaktora. Ennélfogva, nagyon fontos, hogy felmérjük a veseelégtelenség hatását a rivaroxaban hatékonyságára és biztonságosságára VTE betegek esetén, annak érdekében, hogy minimálisra csökkentsük a vérzés kockázatát, optimális antikoaguláns hatás mellett. Jelen közleményben a rekurrens VTE, és a vérzéses szövődmények incidenciáját vizsgálták az EINSTEIN DVT és EINSTEIN PE vizsgálatok normális és károsodott vesefunkciójú betegei esetén.

A beválasztott, mélyvénás trombózisban (EINSTEIN DVT), vagy pulmonális embóliában (EINSTEIN PE) szenvedő betegeket 1:1 arányban randomizálták orális rivaroxaban (21 napig napi 2x15 mg, majd napi 1x20 mg), vagy standard terápiára (napi 2x1,0 mg/kg enoxaparin, majd acenokumarol, vagy warfarin INR szerint alakított dózisban), 3, 6, vagy 12 hónapig. Az előre meghatározott hatékonysági és biztonságossági végpontok mind a vizsgálatokban, mind az alcsoport-elemzésekben a tünetes rekurrens VTE, és a klinikailag releváns vérzéses szövődmények voltak. A vesefunkció lehetett normális (CrCl ≥80 ml/min), vagy enyhén (CrCl 50-79 ml/min), közepesen (CrCl 30-49 ml/min), illetve súlyosan (CrCl

A rivaroxaban legalább olyan hatékonyan előzte meg a rekurrens VTE kialakulását, mint az enoxaparin/VKA (86 vs. 95 esemény, kockázati arány [HR] 0,89; 95% CI 0,66-1,19; noninferioritás p<0,001). Az összes beteget figyelembe véve a rekurrens VTE előfordulása a normális vesefunkciójú betegek esetén 1,8%, enyhén károsodott vesefunkció esetén 2,8%, közepesen károsodott vesefunkció esetén 3,3%, súlyosan károsodott vesefunkció esetén pedig 4,8% volt (ptrend =0,001). A VTE események előfordulásában nem volt szignifikáns különbség a rivaroxaban, valamint az enoxaparin/VKA csoport között, sem a teljes betegpopuláció, sem a vesefunkció alapján megkülönböztetett alcsoportok tekintetében.

Súlyos, vagy klinikailag releváns nem súlyos vérzés jelentkezett a rivaroxaban csoportban 388 (9,4%), az enoxaparin/VKA csoportban pedig 412 (10,0%) beteg esetén (HR 0,93; 95% CI 0,81-1,06; p=0,27). Vesefunkció szerinti bontásban, a rivaroxaban csoportban a normális, enyhén, közepesen és súlyosan károsodott vesefunkciójú betegek 8,7; 10,7; 11,7; illetve 22,2, míg az enoxaparin/VKA csoportban a betegek 8,8; 12,3; 13,9; illetve 9,1%-ában (Ptrend <0,001) jelentkezett major vagy klinikailag releváns nem major vérzés, az egyes rivaroxaban és enoxaparin/VKA csoportok között nem volt szignifikáns különbség (kölcsönhatás p=0,29). Súlyos vérzés jelentkezett a rivaroxaban csoportban a betegek 1, az enoxaparin/VKA csoportban a betegek 1,7%-ánál (HR 0,54; 95% CI 0,37-0,79; p=0,002). A rivaroxaban és enoxaparin/VKA csoportban a súlyos vérzés előfordulása a normális vesefunkciójú betegek esetén 0,8 vs. 1,0% (HR 0,79; 95% CI 0,46-1,36), enyhén károsodott vesefunkció esetén 1,4 vs. 3,0% (HR 0,44; 95% CI 0,24-0,84), közepesen károsodott vesefunkció esetén 0,9 vs. 3,9% (HR 0,23; 95% CI 0,06-0,81), súlyosan károsodott vesefunkció esetén 0 vs. 9,1% volt (kölcsönhatás p=0,034). A súlyos vérzés kockázata szignifikánsan emelkedett károsodott vesefunkciójú betegek esetén enoxaparin/VKA kezelés mellett, míg a rivaroxaban kezelés a veseelégtelenség egyik stádiumában sem emelte szignifikánsan a kockázatot.

Mind a rekurrens VTE események, mind a vérzés kockázata emelkedik a veseműködés romlásával párhuzamosan, tünetes mélyvénás thrombosisban, vagy pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetén. A standard rivaroxaban terápia, dóziscsökkentés nélkül hatékony ezekben a betegekben, és csökkenti a súlyos vérzéses szövődmények incidenciáját enoxaparin/VKA kezeléssel összehasonlítva.

(Forrás: Bauersachs RM et al. Rivaroxaban versus enoxaparin/vitamin K antagonist therapy in patients with venous thromboembolism and renal impairment Thrombosis Journal 2014, 12:25)

Dr. Simonfalvi Ildikó
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 4,5 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

A ROVAT TÁMOGATÓJA

E havi szerkesztőnk


 

Dr. Édes István

 

Adjunktus

 

Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

 

Életrajz