hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Felkészülés a 2010-es Onko-Olimpiai játékokra

A rákos megbetegedésből gyógyuló gyermekek számára kétévente rendezik meg Varsóban az Onko-Olimpiai Játékokat. Idén július 16-18-án kerül sor a versenyre, ahol kilenc ország, 270 versenyzője vesz részt.

Rajthoz áll a Játékoknak otthont adó Lengyelország, továbbá Magyarország, Ukrajna, Szlovákia, Csehország, Litvánia, Ausztria, Románia, Törökország csapata. A 6 és 18 év közötti, daganatos vagy leukémiás megbetegedésből gyógyult gyermekek négy korcsoportban, atlétika (ezen belül futás, távolugrás, súlylökés, labdadobás), labdarúgás, úszás és asztalitenisz sportágakban mérhetik össze erejüket, kitartásukat. 
A gyermekek felkészítését, a formaruhákat, valamint a kísérőkkel együtt történő utazás költségeit az idei évben is a Gyermekrák Alapítvány vállalta magára.  A Malév Zrt. kedvezményes árú repülőjegyek biztosításával járult hozzá a magyar csapat utazásához. 
A két évvel ezelőtti erős nemzetközi mezőnyben elsöprő magyar siker született: sportolóinknak 16 érmet sikerült szerezniük (6 arany, 4 ezüst és 6 bronzérem). 
Az idei évben megerősített csapattal készülnek a viadalra. Vincze Ottó, hazánk kiváló labdarúgója, aki egyben a családi futball nagykövete is, vállalta a labdarúgó csapat edzését és felkészítését. Mint a csapat szövetségi kapitánya részt vesz az Onko-Olimpián is, és megpróbálja a lelkes csapatot győzelemre vinni.
A felkészülésben nagyon fontos a gyerekek egészségügyi állapotának felmérése is, melyhez a Sportkórház (Országos Sportegészségügyi Intézet) biztosítja a hátteret. Az utazás előtti utolsó ellenőrzésre az olimpiai kerettagok számára kialakított „Olimpiai Rendelőben” kerül sor, ahová Czene Attila Sportért Felelős Államtitkár is ellátogat.
A sportolókat szakképzett sportorvos Dr. Bakanek György is elkíséri, aki a gyerekek egészségügyi állapotát évek óta nyomon követi az Alapítványnál és az Onko-Olimpiára történő felkészítésüket is segítette. 
Az Onko-Olimpai Játékokon részt vevő versenyzők legfontosabb üzenete a daganatos betegséggel jelenleg is küzdő sorstársaiknak: a betegséggel szembeni küzdelmet soha nem szabad feladni, van kiút, lehet győzni a gyilkos kór felett. Egy ország szurkol a kis csapat sikereiért. A több száz kórházban fekvő, a betegséggel most küzdő gyermeknek és családjának égető szüksége van az üzenetre: a rákból van gyógyulás!

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés