hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Új gyógymód SM-ben?

Őssejtbeültetést követő agresszív kemoterápiával kanadai kutatók vizsgálatuk során megállították a sklerózis multiplex súlyosbodását.

A The Lancet című orvostudományi folyóiratban ismertetett kis létszámú tanulmányukba három kanadai kórházból 28 pácienst vontak be a kutatók a 18-50 év közötti korosztályból.

A vizsgálat során 23 beteg esetében a gyógykezelés nagyban csökkentette a betegség rohamait, egy beteg azonban, a kemoterápia erős hatásainak következtében, meghalt. A sklerózis multiplex a központi idegrendszer gyulladásos autoimmun betegsége, amelynek során károsodik az agy és a gerincvelő idegsejtjeit védő velőshüvely. A védőburok szétesése miatt zavar támad az idegrendszer kommunikációs rendszerében: lelassul vagy megszűnik az ingerület-átvitel, látási, érzékelési, motoros és esetenként pszichiátriai problémákat okozva. A betegségnek több megjelenési formája van, előfordul, hogy a tünetek elszigetelt rohamokban jelentkeznek (visszaeső típus) vagy folyamatosan súlyosbodnak (progresszív típus). A legtöbb beteget a 20-30-as éveiben diagnosztizálják. 

 A betegség egyik létező kezelése az immunrendszer elfojtása kemoterápiával, majd őssejtek juttatása az érintettek véráramába. Ezt a kezelést autológ hematopoetikus őssejt-transzplantációnak (HSCT) nevezik.
Kanadai kutatók azonban ennél továbbléptek, nemcsak elnyomták az immunrendszert, hanem teljesen megsemmisítették azt. Majd újjáépítették a beteg saját véréből gyűjtött őssejtekkel, amelyek olyan korai szakaszban vannak, hogy nincsenek benne az SM-et előidéző hibák.

A tanulmány szerzői szerint a túlélők körében 13 éven át nem voltak visszaesések, sem pedig a betegség új észlelhető jelei.Valamennyi részt vevő betegnek korábban rossz kórjóslata volt és valamennyien átestek hagyományos immunrendszer-elnyomó terápián, amely nem segített az SM meggátlásában.
A világon több mint kétmillió ember szenved szklerózis multiplexben, Magyarországon mintegy 8-10 ezer család érintett.

Mark Freedman, a tanulmány vezető szerzője elismerte, hogy vizsgálatuknak vannak korlátai, például a kis létszám, és az, hogy nem használtak kontrollcsoportot, hogy összehasonlítsák eredményeiket a kezelésbe bevont emberek állapotával. "Nagyobb klinikai próbákra van szükség, hogy megerősítsék eredményeinket" idézte a kanadai kutatót a BBC News.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink