hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Vésztő háziorvost vett magának

A nem mindennapi ajánlat eredményt hozott, így a következő öt évre már biztosan be van töltve a város negyedik, egy éve üres praxisa – tudta meg a Magyar Nemzet.

Nem elégedett meg az állami pályázattal, hanem azon felül 5 millió forintos egyösszegű támogatást ajánlott a Békés megyei Vésztő annak a háziorvosnak, aki a városban vásárol praxist. Az önkormányzat pályázati kiírása még tavaly decemberben jelent meg, eszerint a többmilliós támogatást akkor kell visszafizetni a pályázónak, ha öt évnél rövidebb ideig dolgozik a praxisban.

Molnár Sándor, Vésztő polgármestere szerint márciusban egy fiatal orvos jelentkezett a pályázatra, és végül most, májusban kezdte meg a munkát. A háziorvos a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK, korábban OEP) által kiírt, praxisjogvásárlásra vonatkozó pályázaton is nyert, így további milliókat tudott felhasználni. Tehát eredményesnek látszik a módszer, az önkormányzatok többsége mégsem ajánl fel pluszpénzt a település üres praxisának betöltéséért. A polgármester elmondta: nem tud arról, hogy máshol ilyen módon próbálták volna feltölteni az üres körzeteket.

Vésztőn a védőnőnek tanuló fiatalok számára is elérhető egy önkormányzati ösztöndíj, mely havi 20 ezer forintos támogatást jelent a felsőfokú képesítés megszerzéséig. Ezért cserébe később a településen kell dolgoznia a támogatott védőnőknek. De más szakmákban is vizsgálják, lehet-e hiány, és ha igen, lépnek – közölte a polgármester.

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés