hirdetés
hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Még nem kaptak pénzt a fogorvosok

Idei kifizetéssel ígértek az állami alapellátásban dolgozó fogorvosoknak hárommillió forintot, ám eddig senki nem kapott pénzt, írja a hvg.hu.

„Ha átcsúszik a jövő évre az utalás, akkor azt is mondhatják 2018-ban, hogy már kaptak a fogorvosok, mit akarnak” – mondta a hvg.hu-nak Nagy Ákos, az a keszthelyi fogorvos, aki az állami körzetekben dolgozó fogorvosok ellehetetlenült helyzetére hívta fel a figyelmet, lassító sztrájkot is szervezett szeptemberben.

November 30-án jelentette be a kormány, hogy kötelező ellátási körzetek fogorvosai 3 millió forintot kapnak, hogy az egyébként növekvő finanszírozású alapellátásban dolgozó háziorvosok mögé felzárkózhassanak, és mondták azt is, hogy ezt a juttatást beépítik a finanszírozásba, és jövőre is megkapják a fogorvosok. Az első ilyen pénzt még az idei évre ígérte a kormány, ám két nappal az év vége előtt még egyetlen fogorvosnak sem utalták a számlájára a pénzt. Nagy Ákos szerint ha az utalás átcsúszik a jövő évre, az félreértésre adhat okot úgy, hogy a kommunikációban úgy jelenhet meg, mintha a jövő évit is megkapták volna, vagy akár úgy, hogy kétszer kapták meg az összeget.

„A fogorvosoknál az alapellátásba tartozik a szakellátás, így ha a szakellátás kap pénzt, akkor azért maradnak ki, mert az alapellátáshoz tartoznak, ha meg az alapellátás, mint most, akkor azért” – vázolja az abszurd helyzetet Nagy Ákos keszthelyi fogorvos.

(forrás: hvg.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés