hirdetés
hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Kiürülő védőnői körzetek

Míg a betöltetlen háziorvosi praxisok betöltésére pályázatot írt ki a kormány, addig a védőnői körzetek betöltésére esély sincs, írja a WebOrvos.

Az Országos Egészségpénztár adatai alapján 284 településen találhatók üres védőnői körzetek. A nagyobb településeken, városokban több üres állás is található – hívta fel a figyelmet a Magyar Védőnők Egyesületének közleménye annak kapcsán, hogy a szervezet 2017. szeptember 29-én, a Gödöllői Királyi Kastélyban rendezi meg Jubileumi Emélkülését, írja a WebOrvos. A védőnői szolgáatot éppen 90 éve, 1927-ben, Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálat néven hozták létre.

2017-ben regisztrál üres állások száma megközelíti a 400-at, viszont a helyettesített körzetek száma ennél jóval több. A betöltetlen és a GYED/GYES-en, illetve tartósan távol lévő védőnők körzeteit helyettesítéssel látják el, a számuk összesen 1000.

A 2010-es évek elején az üres állások száma 200-250 között mozgott, 2016 végére megközelítette a 400-at, ami a jelzések alapján folyamatosan nő.

Helyettesített körzetek (a betöltetlenekkel együtt) 999; A legkritikusabb a helyzet Pest és Jász-Nagykun –Szolnok megyében.

Míg a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen háziorvosi praxisok betöltésére pályázatot írt ki a kormány, a nyertes orvosok pedig több millió forint szabad felhasználású összeget kaphatnak, addig a védőnői körzetek betöltésére esély sincs. A jelen helyzet valószínűleg még jobban romlik az elkövetkező években, mivel a látható trend, hogy többen mennek nyugdíjba, mint amennyi frissen végzet hallgató áll munkába. 62 év felett 320 védőnő látja el a feladatokat.

(forrás: WebOrvos)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés