2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A MOSZ szerint hiba kirendelni a háziorvosokat

Négyszáz településen háziorvos sincs, nemhogy kórházba vezényelhető szakember, mondta a 168.hu-nak Szabad Zoltán, Magyar Orvosok Szakszervezetének elnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában arról beszélt, hogy ágyból és lélegeztetőgépből a kapacitások mintegy fele még szabad –, „és élőerőből is vannak tartalékaink”. Egy múlt heti kormányhatározat is jelzi, hogy csak az a háziorvos rendelhető más helyszínre,  akinek van egyéb szakképzettsége és a kirendeléssel nem sérül az oltási tevékenység. A 168.hu által megkérdezett orvosok ugyanakkor nem tartanák jó ötletnek, ha háziorvosokat irányítanának át a covid-ellátásba, mert ennek még több kára lehet, mint haszna.
 
Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója szerint, mindössze néhány száz olyan, egyéb szakképzettséggel rendelkező háziorvos kolléga jöhet szóba, akit kirendelhetnek kórházakba, de mivel gyakorlatilag nincs olyan háziorvosi praxis, amely ne venne részt az oltási programban, a védőoltási és az alapellátási tevékenység sérelme nélkül a kirendelésük nehezen lenne elképzelhető”.  A háziorvosoknak most inkább arra kell koncentrálniuk, hogy a covidos betegek kórházi áradását csökkentsék az időben felismert fertőzéssel.
 
A Magyar Orvosok Szakszervezetének (MOSZ) elnöke, Szabad Zoltán azt mondta: bár papíron létre lehet hozni akár 5000 lélegeztetőgépes ágyat, megfelelő szakszemélyzet és odafigyelés híján eljön az a pont, ahol a limitált humánerőforrást olyan mértékben hígítjuk fel nem intenzíves képzettségű és tapasztalatú dolgozókkal, hogy az ezen ágyakon kezelt betegek mortalitása elfogadhatatlanul magas lesz. Ezen a ponton túl már egyetlen ilyen ágyat sem lehet intenzív ágynak nevezni. Arra a kérdésre, hogy vajon hány háziorvos irányítható át kórházakba anélkül, hogy az oltási tempó ne csökkenjen, a MOSZ elnöke azt válaszolta: „egyetlen egy sem”.
 
Úgy vélte, „ha kevesebben látják el ugyanazt a munkát, túlterheltek lesznek a háziorvosi rendelők. Szerinte
egy végletekig túlfeszített, humánerőforrás-hiányos rendszerre csapott le a koronavírus egy éve, és 30 év elmaradását nem lehet egy év alatt bepótolni.

Szabad Zoltán magyarázata szerint a háziorvosok két ponton is „tehermentesítik” a kórházakat: egyrészt a korán észlelt covid-betegség mellett az időben, prehospitálisan megkezdett favipiravir terápia csökkenti a kórházi ellátás szükségességét, mivel kisebb eséllyel alakul ki súlyos kórkép, másrészt az oltások megszervezésével és beadásával lassítják a járvány terjedését. 

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb, március 1-i adatai szerint 510 tartósan betöltetlen háziorvosi, és további 225 tartósan betöltetlen fogorvosi praxis van Magyarországon.

(forrás: 168.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés