hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

Késhet az ápolói licenc

Érvényes működési engedély nélkül nem tudnak időben vizsgát tenni a dolgozók - írja a Magyar Nemzet.

Több ezer ápolónak kellene licencvizsgát tennie az elkövetkező három hónapban, egyébként nem láthatna el bizonyos feladatokat, például nem adhatna be intravénás injekciót, nem köthetne be infúziót vagy katétert. Csakhogy az érintettek nem tudnak jelentkezni a vizsgára, ahhoz ugyanis szükség volna érvényes működési engedélyre, ám az erről szóló igazolást nem tudja időben kiadni az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal. A minisztérium dolgozik a megoldáson.

Hasonló helyzet alakult ki nyáron az orvosoknál is: 5500 orvos és csaknem 1000 gyógyszerésznem teljesítette az ötévente kötelező továbbképzési rendszerben előírtakat a március 31-i határidőig.

Akkor az EEKH elnöke, Paphalmi Rita a MedicalOnline-nak elmondta: a türelmi idő nemcsak a szakdolgozóknak, hanem az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatalnak is „jár”, ugyanis most először végzi ez a szervezet az orvosi működési engedélyek tömeges megújítását. Korábban ez a szakmai kamarák dolga volt, de a 2006­-ban kezdett egészségügyi reform részeként elfogadott új kamarai törvényben a szaktárca elvette tőlük ezt a feladatot. Az összes működési engedély két hónapon belül történő megújítására azonban a hivatalnak nincs elegendő kapacitása, így nem tudtak határidőre végezni a feladattal.

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés