hirdetés
hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.
hirdetés

Csapdák a betegéletúton

Mit csináljon az, akinek a nevén méregdrága orvosi segédeszközök, kezelések futnak, de ezeket soha nem vette igénybe? – tette fel a kérdést a Magyar Rádió Napközben című műsora.

Az összeállításban megszólaló hölgy döbbenten tapasztalta: anélkül, hogy erről tudott volna, az ország mindenféle pontján drága kötszereket váltottak ki a nevére, nagyon komoly vizsgálatokat (MR, ultrahang) végeztek el rajta a főváros több kórházában, de kiderült például az is, hogy rendszeresen járt gyógyfürdőbe. Túl azon, hogy ebben az esetben vélhetően visszaéléséről van szó, ilyenkor az is előfordulhat, hogy valakinek kiszámlázzák a tényleges vizsgálatot, például egy mammográfiás szűrést.

Azt, hogy valaki neve alatt, TAJ-számán milyen kezelések futnak, futottak, a magyarorszag.hu oldalról elérhető „betegéletút” menüpontból lehet lekérdezni, tizenöt évre visszamenőleg – hívták fel a figyelmet a stúdióban ülő szakemberek. Ha valaki olyan tételt talál, amire nem emlékszik, vagy nem ért egyet vele, emailen vagy ajánlott levélben jelezheti azt az OEP-nek, amely harminc napon belül reagálni köteles. A pontatlanság oka lehet egyébként egy egyszerű TAJ-elütés, megtörténhet az is, hogy valamilyen betegminta járt az adott helyen, így kapcsolódik a beteg nevéhez, de felmerülhet a csalás gyanúja is, és ilyenkor az OEP szakemberei komoly nyomozásba kezdenek.

A TAJ-szám pontatlanságokat egyébként az adatbázis nem képes kiszűrni, nem úgy működik, mint egy banki átutalás, amely visszautasítja az utalást, ha hibás a számlaszám. Ha az ellátás egy létező TAJ-számhoz kapcsolódik, a rendszer már nem ellenőrzi, hogy a név is egyezik-e, így például egy biztosítatlan beteg ellátása is „megoldható” egy érvényes, de más nevére szóló TAJ-számra. Ha egyébként vitás eset van, az OEP egy betegnyilatkozatot kér az ellátást vitató biztosítottól, a társadalombiztosítás pedig ezzel a papírral a kezében kezd vizsgálatba, és megy a bíróságra, ha nincs más megoldás. Négy-öt ilyen, vélhetően szándékos visszaélési ügy egyébként már nyomozati szakaszban van.


(forrás: Kossuth Rádió)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés