2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Az elhízott magyarok számára kockázatosabb a Covid-19

A magyar felnőttek 70 százaléka túlsúlyos vagy elhízott, a koronavírus-fertőzés szövődményei rájuk pedig különösen veszélyesek, írja a hvg.hu.

Nincs még egy olyan ország, ahol hétfői adatok szerint egymillió lakosra 2780 Covid-áldozatot számoltak volna. Bár a világjárvány hullámvasútra hasonlít, amely során minden trend megfordul többször is, kevés jele annak, hogy hamar javulásnak indul a magyar halálozási adat. Az egyik oka pedig az, hogy a fertőzöttek nagyobbik része úgy kénytelen küzdeni a kórral, hogy egészségügyi állapota miatt a kiemelt kockázatú csoportba tartozik. A legnagyobb probléma a túlsúly, és az ebből következő megannyi betegség.

A magyar népegészségügyi problémára a Covid irányította rá a figyelmet. A vírus okozta betegség ugyanis súlyosabb lefolyású és nagyobb arányban okoz halálozást azoknál, akik súlyfelesleggel küzdenek. Az Obesity Review-ban tavaly megjelent 399 ezer ember adatait vizsgáló nemzetközi kutatás szerint az elhízás 113 százalékkal növeli a koronavírussal fertőzött betegek kórházba kerülésének esélyét. Az elhízott betegeknek 74 százalékkal nagyobb esélyük van arra, hogy intenzív ellátásra szorulnak, és 48 százalékkal nagyobb az esélyük, hogy belehalnak a Covidba.

Tumisu képe a Pixabay-en.
Tumisu képe a Pixabay-en.

A Diabetes Care című folyóiratban néhány hete publikált kutatás hasonló eredményre jutott. Több mint hétezer, Covid miatt kórházba került embert adatait vizsgálva megállapították, hogy az elhízott betegek gyakrabban szorultak a kezelés során oxigénpótlásra, és 73 százalékkal nagyobb esélyük volt arra, hogy lélegeztetőgépre kerülnek, mint a normál súlyú pácienseknek.

2,5 millió covidos halálesetet regisztráltak a világon február végéig. Ebből 2,2 millió olyan országokban történt, ahol a túlsúlyos és az elhízott emberek aránya 50 százalék feletti a lakosságban – mondta a hvg.hu-nak Halmy Eszter, a Magyar Elhízástudományi Társaság ügyvezető elnöke. Hozzátette, hogy ezekben az országokban akár tízszeres is lehet a százezer főre eső halálozás a soványabb nemzetekhez képest. Egyes országokban a 25 feletti BMI-vel rendelkezők aránya és a Covid okozta halálozás közötti összefüggés jóval erősebb, mint a 65 évnél idősebbek számából levezethető halálozás.

(forrás: hvg.hu)

cimkék

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés